nagyon szeretek rajzolni, másolni kevésbé, szóval azt kell gyakorolnom. sosem ment annyira, mint pl. mikor tetoválást kellett volna tervezni, vagy magunktól rajzolni.
ez egy kicsit hosszabb bejegyzés lesz, előre szóltam! :)
voltam lassan három éve egy jobb agyféltekés kurzuson, ahol négy nap alatt el lehetett sajátítani a másolás és portrérajzolás fekete-fehér művészetét, azóta néhány havonta hetente rám jön a rajzolhatnék, olyankor nincs megállás!
az általam rajzolt előadókat mutatom most be, nem időrendi sorrendben, csak ahogy épp látom:
Robb Flynn-t (Machine Head) több ízben is lerajzoltam már, az egyiket unalomból, a másodikat a basszusgitárosunk és dobosunk anyukájának, aki nem mellesleg a 'második' managerünk, mivel ő szervezi le az utazást, a cuccok pakolását, meg a próbákat is felügyeli. a harmadikat ajándékból rajzoltam le karácsonyra BB-nek, aki szintén sokat segít a zenekari dolgokban tanácsokkal, viszont azt olyan sebességgel kellett, hogy nem volt sem időm, sem erőm bescannelni.
hozzá kapcsolódik még, hogy a Machine Head The Blackening c. albumának a borítóját is lemásoltam.
Vörös Attilát (Nevermore, Leander, Vulgar Display Of Cover) is megörökítettem, alapból ez egy olyan kép volt, ami igen magasan volt kontrasztolva, így nem csináltam hozzá alapozást szénnel, csak magát a rajzot, meg utána árnyékoltam.

hozzá kell tennem azt is, hogy beszarás sokáig tartott a fekete részeket 'kiszínezni', mivel alapból nekem egy óriási csapás ha sokat kell erősen színezni, főleg azóta, amikor másodikban én szép halványan elszínezgettem és odajött a tanár, hogy nem úgy kell azt, erre fogta és nekinyomta a kezemet a ceruzával a lapnak, de úgy, hogy olyan erősen kellett színezni, hogy a ceruzám hegye a kitörés határán állt.. na ott köszöntem szépen, nem kívánok színezni.
visszatérve. azt hiszem, a kép alapból egy Nevermore koncerten készült, de igazából fogalmam nincs. plusz a feje sem lett valami kifejező szegénynek, amit sajnálok, mert egy Cliff Burton rajzot többek közt azért hagytam félbe, mert nem mertem megcsinálni az arcát..
következő áldozatom nem volt más, mint James Hetfield (Metallica), a képet még egy fiatalabb kori koncertjéről láttam, ahol a haja is hosszú volt, plusz azt hiszem, akkor törött el a csuklója, így gitározni nem tudott, ezért fogta a kezében a mikrofont.

ahogy mondtam, utálok színezni. jó ronda lett a pólója, hogy több oszlopban csináltam meg, de inkább azt mondom, hogy a feje a lényeg. amúgy sem az ember pólóját nézed, ha beszélsz vele, hanem az arcát, nem?
végül is igazán lényegtelen, az egész rajz arra ment ki, hogy egy normális mikrofonnal rendelkező Hetfieldet rajzoljak ahelyett, amit először produkáltam róla.. na, az elvetemülten szar rossz lett.
elárulnám hozzávetőlegesen azt is, hogy ő az egyetlen kék szemű, szőke hajú férfi, akit ténylegesen férfiasnak tartok. bocsánat az illetékesektől, de az összes többi, akit ismertem és jellemző volt rájuk ez a színkombináció, elvetemülten langyosan viselkedett. volt olyan is, aki össze akart volna velem jönni, jól is nézett ki, csak a személyisége ijesztett el, de rohadtul.
ha már színkombinációnál tartunk, kiemelném a kedvenceimet, a barna szeműeket, barna hajjal. ismételten nem bírom a szőkéket, elég az, hogy én az vagyok.

ebből a 'fajtából' az egyik legjobb példa, az általam szintén többszörösen megrajzolt Köteles Leander (Leander), aki mindkét tulajdonsággal rendelkezik.
először szeptemberben, nem sokkal az iskola kezdete után rajzoltam meg, ez még azt hiszem, hogy a Babylon-os időszakban készült. ahogy észrevehettük, eléggé sok motívumot vitt át a Leanderbe, akár szövegrészletek, vagy dallamok formájában.

szóval, őt is kétszer rajzoltam le. az első rajzolásának a részleteit a másik blogomban feltüntettem egy kicsit hosszú bejegyzés formájában.
a másodikat a napokban csináltam, az egy zenekari fotóból készített részlet, ahol éppen talán egy színházban ülnek, legalábbis úgy néz ki, meg arra utal a sok ülőhely.
nahát, ez maximum egy másfél órás munka lehetett, de úgy, hogy közben a számítógép fogságában álltam, ami azt jelenti, hogy ha jobban koncentráltam volna, gyorsabban sikerülhetett volna a rajz. van ilyen, nem probléma, majd máskor koncentrálok, vagy nem.
szerintem ennyit írok, így is eléggé hosszú lett ez a bejegyzés.
Did you do those?
VálaszTörlés/ Avy
http://mymotherfuckedmickjagger.blogspot.com
♥
yes :)
VálaszTörlés