erkölcstan

ugyebár a sulink refi lett, és kifejezetten örültem, hogy nem kötelezően hittant lehet választani, ha valaki meg van keresztelkedve. hát vannak dolgok, amikről az emberek véleménye változik. nem is a tárggyal, vagy a társasággal (össze vagyunk vonva a 11A-val) van a baj, hanem a tanárral.

először is, a suliban egyetlen egy tanár rendelkezik olyan képesítéssel, ami feljogosítja arra, hogy erkölcstant taníthasson, viszont annyian jelentkeztek, hogy megmeneküljenek a hittantól szét kellett osztani olyan tanárok között, akiknek viszonylag kevés az óraszámuk. így most hat-hét tanár tanítja. na most a mi tanárunk is ebbe a kategóriába tartozik, így sejthető, hogy kibaszottul nem ért hozzá.

szóval, az óra abból áll, hogy kitalál egy témát, nekünk azt saját véleményünk szerint ki kell dolgozni, majd vagy beszedi, vagy nem, a végén pedig átbeszéljük, hogy mi lenne számára a helyes kifejtés, és ha az ember véleménye eltér, akkor az vagy egyest kap, vagy elmondja mindennek. magyarul nem a mi véleményünk kell, hanem az övé a mi szánkból.

a csütörtöki tanórát úgy kezdte, hogy 'Nem tudom, milyen lehet egy erkölcstan pótvizsga, de majd együtt megtapasztalhatjuk.', majd sikeresen mindenkinek az eszébe juttatta, hogy miért utáljuk az egész órát. a mai napon (mivel tanítás volt, hogy hosszabb legyen a téli szünet) szintén lett volna óra, de rövidítve ugyebár, így eredetileg egy előtt tíz perccel végeztünk volna. lebeszéltük vele, hogy hozzuk korábbra (előtte volt húsz perces szünet), de ő késett róla 16 (!!) percet. szerencsére nem húzta az időt, kölcsönösen akartunk a társaságától szabadulni.

engem azért szidott le, mert meg mertem jegyezni, hogy a családi normájától az esetek 98%-a legalább eltér. az ő véleménye szerint a családnak úgy kell kinéznie, hogy vannak a szülők, akik felnevelik a gyerekeiket, majd eltelik X év, a gyerek felnő és ő fog gondoskodni a szüleiről. és ha a gyereknek párja is van, az sem gond, mert a papi mellett ott van a mami. ez több szempontból sem helytálló. ha már öregek, akkor lehetségesen az egyik túléli a másikat. rossz esetben a szülő a gyerekeit. esetleg megromlik a kapcsolatuk annyira, hogy a picsába küldenék el egymást, ha megjelenne valamelyik a küszöbön. esetleg messze élnek, vagy előfordulhat még száz meg száz lehetőség, ami megakadályozza ezen a tökéletes családkép kialakulását. és mivel én figyelembe merem venni a lehetséges opciókat, ezért én egy rohadtul nagyon szélsőséges ember vagyok. arról meg ne is beszéljünk, hogy a kedves tanárnőnk szerint még a plafon is rám fog szakadni, mert én hazudok, ha azt mondom, hogy osztályfőnökünk nem olvassa fel tisztességesen a házirendet. őszintén, az egész osztály meglepődött azon, (és lehet minden évben meglepődik) hogy a tanév első napján az osztályfőnöki órákból nem szánunk rá összesen tíz percet. sőt, lehet, hogy még abban sem vagyok biztos, hogy összesítve az elmúlt négy tanév elején volt összesen tíz perc.

aztán külön megjegyezte, hogy nem szereti, ha a gyerek pofákat vág húzza a száját, forgatja a szemét, és láthatóan kimutatja, hogy szar az óra. (pedig az.) ennek ellenére, amikor a felnőtt kötelességeihez az egyik lány azt mondta, hogy adóbefizetés, akkor olyan mimikát levágott, hogy ha az anyja helyében lennék, akkora pofont adnék neki, hogy elpusztulna. valamint szívesen tesz olyan kijelentéseket, hogy 'Üdvözlöm anyukádat.' , természetesen fintorgó hanggal, amire azt mondanám neki, hogy 'Én is a tiedet, megvolt tegnap éjjel.'

emellett mániákus magyar tanár, és ha valaki, akit nem kedvel, számára helytelen szót mer leírni, vagy mondani, akkor annak halálnak halálával kellene lakolnia, viszont ha valaki más, akkor észre sem vesz olyan hibákat, amitől egy normális ember is agyfaszt szívrohamot kap.