2013. január 28., hétfő

szombati üzenet

"tényleg, elmesélek már valamit tegnapról. ugye ma megyek Ritához (...)"

nem akarom, hogy torlódjanak a bejegyzések, meg többször vannak holt pontok, ezért kicsit később írom meg egy-egy bejegyzésemet. szóval ezt az üzenetet kicsit másmilyen módban (más tagolás, rövidítések, gyorsaságból adódó elgépelési hibák, esetleges szóismétlés) küldtem el még, kicsit átírva fogok beszámolni a péntek délutánomról.

mielőtt indultam volna Bencéhez, rákérdeztem, hogy vigyek-e magammal gitárt, mivel náluk szoktunk próbálni. ott van a Vince dobcucca, a ládák, a fejek, minden. szóval, mivel nem tudtam, hogy vajon lesz próba, vagy sem, ezért rákérdeztem, mire mondta Bence, hogy hozzak gitárt, de ő sem tudja. amikor odaértem, mondta Kata, hogy Lacinak már szerdán szólt, azt tudta, hogy én úgyis jövök - ,bár mivel nem szólt senki, gitárt alapból nem hoztam volna -, meg Karesz is biztos át fog szaladni, amikor hazaér a koliból.

erre Laci természetesen nem jött próbálni, pedig ő tudta először h próba van. én persze ezt nem hagyhattam szó nélkül, mivel nem is értesített minket, hasonlóan, mint máskor (persze, hisz ő a tökéletesség, alkalmazkodjunk). erre pedig megkaptam az arcomba többször is, hogy miért vagyok szegénnyel szemben ilyen negatív hozzáállású, mert mit ártott nekem? végül is, kedden sem azért lettünk mi Vincével lebaszva, mert ő keresztbe szervezkedett, amikor meg jött volna az elszámolás, lelépett.

később, amikor már próbáltunk, és öltöztem fel, mondtam, hogy nekem a szombat nem jó, mert megyek Ritához a szülinapi bulijára és vasárnap reggel jövök haza, majd utána meg még alszok három-négy órát, mivel amikor ott vagyok, nem azon vesződök, hogy aludjak, hanem ilyenkor PARTITÁÁJM!!4! van.

"Kata mondta, hogy jöjjek akkor vasárnap délután kettőre próbálni, erre mondtam, hogy jó, ha fel tudok kelni, de lehet, hogy késni fogok (...)"

és akkor jött el az elszámolás ideje, miszerint le lettem szidva, hogy milyen hozzáállásom van, meg hogy mi az, hogy HA fel tudok kelni, hiszen este kell aludni. akkor meg minek megyek bulizni, ha másnap nem vagyok képes arra sem, hogy eljöjjek próbálni. szóval ha teljesen leszarja az egészet, akkor is az én anyámat.

"érted, ha Laci nem jön, akkor egy csúnya szót nem lehet neki mondani, (...) ha én meg ELŐRE szólok, hogy lehetséges, hogy csak később tudok jönni, mert már vagy egy hónapja leszervezett programom van, már leharapják a fejem"

bezzeg ha ő nem jön, akkor még neki áll feljebb és még ő hányja a szemünkre, ha egyáltalán azt merjük megkérdezni, hogy merre van, mivel az előre egyeztetett program ellenére nem jelent meg.

Katalin 
Laci merre vagy??????
Like · · Unfollow Post · 20 hours ago
Seen by 4
László bocsááánat, barátnőm ölében  tyutyukáltam :/// jöhet a kövezés
3 hours ago · Like


2 megjegyzés:

  1. a végén nem tudom eldönteni, röhögjek-e vagy sírjak... :DDDD

    VálaszTörlés