2013. augusztus 29., csütörtök

mhmm

sokszor amikor felébredek, egyből elfelejtem azt, hogy mit is álmodtam, mások megragadnak a fejemben és napokig képesek 'kísérteni', sikeresen bele tudok szerelmesedni (még ha csak ilyen plátói rajongás is) emberekbe, volt, hogy valakitől féltem, mert rossz történt vele és próbáltam nem a környezetében maradni, meg még sorolhatnám..

amit most álmodtam, az az első esetre egy jó példa. nem történt az álmomban igazából semmi különös, nem volt semmi szexuális jelenet (már volt olyan, hogy megerőszakoltak, de miután lefogtak szalagszakadás volt, és mikor 'felébredtem' álmomban, nem éreztem semmi furcsát, szóval..), de ma reggel így keltem:



miután álmomban egyetemistaként mindig kihagytam valamilyen órát szerdán több héten keresztül, elmentünk valamilyen fesztiválra, ami a hevesi régi buszmegálló előtti parkolóban kezdődött, és biztos valamilyen másik dimenzióban kötöttünk ki, mivel egy Fezen méretű placcon találtuk magunkat, ahol később egy epres ízesítésű Nestea zöld tea megvásárlása után elkezdtünk szaladni valaki elől, aztán keresni egy Elise-t (igen, egy championt a LoL-ból), aztán mikor valami nagyobb, régen gyárnak használt épületbe mentünk és valamilyen disco volt, akkor közben 'eljátszottuk', hogy valamilyen repülőgépen vagyunk, én valamiért a szárnyán kapaszkodtam kézzel-lábbal (, mint ahogy a lajhárok lógnak..), majd amikor mondtam, hogy szálljunk le, kértem inni. 

az álmomban az a személy, akinek a harmadik képen lévő szívecskék 'szólnak', többször is, hát, eléggé közel állt a személyes teremen belül -, hiszen már fél méteren belül zavarni szokott, hogyha az arcomba beszélnek, itt pedig két-három centiméter választotta el a mellkasunkat-, és valami megjegyzésére, amire morcos lettem, érdekesen reagált már. a végén pedig, amikor szomjas lettem, egy romantikus filmbéli rész következett (, amit lehet, hogy élőben kevésbé díjaznék, de álmomban nagyon-nagyon bejött!), amikor már tényleg az arcunkat is centik választották el, és kezdtem úgy érezni, hogy húzza az agyamat, vagy kínoz, mert igenis tulajdonítok irányában szexuális indíttatásokat belül, aztán pedig megcsókolt. utána fel is ébredtem ilyen 'wtf was that' fejjel, tágra nyílt szemekkel, majd amikor végiggondoltam és próbáltam még öt-tíz percet visszaaludni, lejátszódott a fenti képsorozat is. elég szerencsétlennek éreztem magam.

és mivel tudom, hogy ritkán, de szokta a szóban lévő személy olvasni a blogomat, így nem fogom megemlíteni személyét, nem akarok zavarba jönni. majd egyszer talán, ha valóra is válik az a része. :)

4 megjegyzés:

  1. Irtó cukik ezek a képek. :D
    Az epres nestea zöldtea pedig az egyik legjobb dolog a világon
    az ilyen álmok amúgy tényleg irtó jók szoktak lenni, és jó rájuk visszaemlékezni... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, a tumblr függőségem szerencsére néha jól tud jönni, ha képekkel lehet demonstrálni dolgokat! :D
      nekem még a lipton zöldtea a másik kedvencem, a többinek van egy elég keserű utóíze, ami miatt nem szeretem őket :(
      szerintem is jók, csak kicsit zavarban voltam reggel :D

      Törlés
  2. Hát ez tényleg aranyos! :) Ahogy a kép is^^

    VálaszTörlés