
ma volt az írásbeli.
és fujj, német.
vagyis nem tudom, nem fujj, mert tud érdekes lenni, de akkor is.
végre túl vagyok rajta!
annyira nem volt kedvem hozzá.
de tényleg.
örülök, hogy ennek vége, csak a szóbeli van november 27-én.
viszont ha nem jól hiszem és nagyon elbasztam elrontottam, akkor nagy szívás van. mehetek megint a tanév végén.
nahát, azt nem akarom.
összefoglalva:
hát, elég asszimilált állapotban voltam, vagy igazából el sem tudom mondani. nem aludtam este jól*, plusz tegnap eléggé rosszul fogadta a tápcsatornám valamelyik táplálékot (ment a hasam, mint a fene és többször is hányinger és szédülés kerített hatalmába), szóval érdekes volt.
nem volt rossz a közérzetem, meg semmi, néha zuborogtak a beleim (blugy-blugy), olyankor pedig a felügyelő (először a volt számtechtanárom, utána a felesége, egy kis időre az igazgatóhelyettes, majd a volt föcitanárom volt bent) vagy furán nézett rám (mondjuk a sztc. tanáromnál még nem voltak emésztési problémáim), vagy nevetett, néha pedig már én nevettem kínomban.
volt egy tíz perces szünet az első két rész (szövegértés és nyelvhelyesség) után, átszaladtam az iskola épületébe (kiraktak a varrodához a szakképzéses területre, hogy a tanítást ne zavarjam), és mivel ünneplőben kellett lennem, így a nagyszerű magassarkúmban (ld. a következő kép) kellett mászkálnom, és a járda hibái miatt lábujjhegyben kellett mennem még ebben is, amitől becsípődött egy ideg a bokámban, szóval úgy is maradtam még egy ideig.
![]() |
nagyszerű képminőség és rend |
és maga az érettségi. fura volt, mert több téma is meg lett említve az elmúlt egy héten azok közül, amik feljöttek itt is. a szövegértésben volt feladat olyan parkokról, ahol ilyen 'hengerházak' bérelhetők (2,03 m átmérőjű, 2,6 m hosszú franciaággyal rendelkező épületecske), egy zsonglőr kisgyerekről, a golyóstollról (a német nyelv szépségeihez kapcsolódóan Sajage megemlítette a gyönyörű KUGELSCHREIBER és SCHMETTERLING szavakat is), a nyelvhelyességiben a pillangókról és a TV-nézésről, a hallgatásiban volt a vörös macskamedvékről, gólyákról.. a levélben pedig jelentkezni kellett egy kirándulásra, valamint Münchenbe jelentkezni zenekarba gitárosként.
érdekes dolgok ezek.
* kb. hajnali kettőig fetrengtem, ilyen félálomban szenvedtem, plusz néha amikor 5-10 percre elaludtam, valami olyan idiótaság volt, ami az inceptionhöz hasonló érzetet váltott ki belőlem, vagy egyszerűen csak frusztrált lettem a saját gondolataim csapdájában
Biztos jól sikerült, az ember a vizsgák / érettségik / nyelvvizsgák után úgyse tudja soha sem megállapítani, hogy hogyan sikerültek, legalábbis én az angol nyelvvizsgám után nem akartam beszélni senkivel se, és gőzöm sem volt róla, hogy most akkor megvan az a fránya 60% vagy sem. Aztán persze kiderült, hogy szépen fölé teljesítettem, csak az ember hajlamos bepánikolni meg sötéten látni a világot. Mikor kiosztották a feladatlapokat, volt egy rész, ahol nagyon elegem lett, és majdnem elbőgtem magam, hogy jaj, mit kezdjek én ezzel, de aztán összeszedtem magam és megcsináltam. ^^
VálaszTörlésMondjuk jó hogy most ezeket írom, mert angolon azért legalább tudtam valamit, de a kémiát nagyjából magamtól tanultam meg, és szerintem nagyon durván le leszek épülve ma este, mikor végre felállhatok a kémiaérettségis teremből. :D
én szurkolok a kémiához!! :)
Törléshát nem tudom, igazából fogalmam nincs, nekem jónak tűnt,de simán lehet, hogy valamilyen banális ostobaságot csináltam. ugyanennyi tudással mentem nyelvvizsgára is nyáron, meg két évvel ezelőtt angolra is hasonlóan, szóval.. :D kíváncsi vagyok