megint megírom a Christmas Challenge-s bejegyzést, és úgy gondolom, hogy ötösével haladni egészen kényelmes.
11. Ilyen volt a karácsony kiskoromban
négy éves koromig Debrecenben a Derék utcán laktunk, arról nincs túl sok emlékem.. annyira emlékszem, hogy kicsi karácsonyfánk volt, és két vagy három évesen kaptam pandamacis bábot.
amikor már Józsán laktunk, akkor mindig plafonig érő karácsonyfánk volt, csodálatos módon veszekedést sem tapasztaltam (, bár ennek lehet oka, hogy ovis koromban vagy az oviban tartózkodtam, vagy játszottam), aztán a szentestét együtt töltöttük, 25-én meglátogattuk apám részéről a nagyszülőket (elváltak), majd 26-án jöttünk Hevesre keresztanyukámhoz és a nagyszülőkhöz anyukám felől.
amióta itt lakunk viszonylag sok átalakítás történt a házon, így 8-9 éves koromban (, de lehet még később is) az akkori óriási konyhában (, ami később egy kisebb konyhává, és az én szobámmá, valamint egy fürdővé lett átalakítva), aztán később a nappaliban lett felállítva. családi szokás, hogy olyankor 'kiöltözünk' (legalábbis karácsonyi ruhákba, de senki nem szokott különösebben ünnepiesen, csak mondjuk elegánsan felöltözni), és 24-én este -, amikorra már megvolt a napi takarítás, fabehozatal és -feldíszítés, közben persze veszekedésekkel tarkítva a napot - van egy nagyobb vacsora közösen, valamint az ajándékátadás.
12. Akik nélkül nincs karácsony
anyukám, nagymamám és keresztanyukám. aztán most már szerencsére vannak emberek, akikkel szintén szívesen töltöm a karácsonyi szünetben az időmet.
13. Karácsonyi hagyományok
szerintem mindet feltüntettem kettővel fentebb.
ja és még van egy érdekes kényszerem; hóeséskor minden évben Sims 2-vel akarok játszani*. nagyon durván. nem értem én sem, de állandóan eszembe jutnak a játékból pillanatok, azok a számok, amiket játék közben hallgattam és még sorolhatnám. (Balázs definíciójára alapozva ez ilyen pavlovi reflex nálam)
14. Kívánságlista
ma kérték tőlem, hogy írjak egyet, mivel nem 'tudnak' mit venni, aminek örülnék. igazából nem szoktam olyan dolgokra vágyni, amikre nincs szükségem;
- könyvespolc (szobámban viszonylag kevés hely van a cuccaimnak (cucc alatt könyveket, régi tankönyveket, füzeteket, hasonlókat értek), szóval kényelmi szempontból is jól jönne)
- húrszettek gitárokra (elektromosra és klasszikusra is kéne már..)
- néhány régóta nem használt, de viszonylag még mindig szimpatikus póló átalakítása cut-off tank topra (inkább anyukámra bízom, én csak tönkreteszem), mondjuk ez már régebb óta tervben volt
15. Ami számomra a legfontosabb a karácsonyban
szeretek személyesen csinálni ajándékot, vagy legalább csomagolni. plusz a karácsonyi vacsorát imádom!
*harmadikos koromban -, avagy kilenc évesen - karácsonyra kaptam a Sims 2-t évszakok kiegészítővel és végig úgy simseztem, hogy esett a hó, és kb. tavasszal a hó végeztével untam meg, aztán később újra télen játszottam vele, majd mivel minden télen kisebb-nagyobb problémámmá vált a ráfüggés, így kaptam a kiegészítőket (legalább volt ajándékötletük!!), és még többet játszottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése