ilyen szar reggelem is régen volt, bár fogalmam nincs, hogy mi történt velem. azaz de.
naszóval, reggelente felkelek, elmegyek fürödni, felkapok egy köntöst, sminkelek, kávét/cappuccinot és kaját csinálok (valami egyszerűt általában, tükörtojás, virsli, előző napi kaja, mindegy, csak hús legyen), kajálok, felöltözök és indulok itthonról a macskákon keresztül, akik kaja iránti szükségletüket felbuktatásom által akarják kimutatni.
aztán beszaladok Bencéékhez, felkeltem Bencét, aki nem akar még negyed nyolckor kikelni, ezért 5-10 percre befekszem mellé, mert olyan nem lehet, hogy ő aludhat még, én meg nem. amúgy is jó ölelgetni, meg félálomban olyan aranyos.
a mai reggel ez nem történt meg. vagyis a legeleje. felkeltem, elkezdtem fürödni, de éreztem, hogy fáj a hasam kibaszottul nagyon (női problémák, huh?), meg kicsit a fejem is. elkezdtem sminkelni és ezzel együtt szédülni is, majd szép lassan elkezdett homályosodni a kép, úgyhogy csukott szemmel (hogy ne szarjam össze magam ijedjek meg, hogy eltűnik minden) visszaszaladtam az ágyamba és lefeküdtem. a szinte fekete kép teljesen kitisztult, szóval folytattam a sminkelést, de megint visszatért a szédüléses-elhomályosodásos tünet, most már erős fejfájással és hányingerrel kísérve. amikor harmadjára kezdődött el, átrohantam a házon keresztanyumhoz, hogy szarul rosszul vagyok. elkezdett ráadásul a hasam is menni, majd az ágyon egy lavór felett fekve befájdalomcsillapítózva feküdtem úgy egy órán át, mire el is kezdett hatni. akkor felhívtam Vincét, hogy szóljon Bencének, hogy bocsi, de nem jövök ma, (mert ugyebár nem engedtek el) és ha tudja, akkor hozza el a házit.
fél kilenc körül felhívott Gréti, hogy merre vagyok, mondtam, hogy szarul lettem reggel és szenvedek, és megígérte, hogy leírja a házit. hát végül is, valahonnan majd sikerül beszerezni.
azóta eléggé furán kavarog a gyomrom, le van esve a béka segge alá a vérnyomásom, valamint néha elég erős fejfájás tör rám. mindent összevetve elég szarul vagyok.
lehet, hogy azért van, mert a reggelhez képest legutoljára tegnap fél kettő körül ebédeltem, akkor is egy joghurtot meg egy szelet rántott húst, szóval nem vittem túlzásba, és bár csipegettem néhány szőlőszemet (mivel valami zseniális ízű terem a kertünkben), nem volt elég a szervezetemnek. nem tehetek arról, hogy nincs kedvem enni, meg ha mégis, akkor kaja után úgy fél órával elkezd görcsölni a gyomrom mostanában. mindegy.
amint említettem, fél egy körül megyünk Budára, három felé ott leszünk a Korányinál, aztán ha túlléptük a látogatási időt, hazafelé vesszük az irányt. talán bemegyünk nagymamám húgához is fél órára, de nem tudom még.
Szia Lili!!
VálaszTörlésNagyon szarul hangzik..:S Gyógyulj meg gyorsan! :)
Hiányoztál ma:) Senki sem ordította le Mága fejét.. de rem majd bepótolod :)
Jobbulást! :)
Puszi
szia Martina! :D
Törlésköszi, már láttad, pénteken ott voltam XD bár nemtom, hogy mágát leordítottam-e :)
köszi :)
pusza
Uh, szegény, velem is ez volt éppen hétfőn, átérzem, borzalmas. :S
VálaszTörlésremélem jobban vagy! :)
Törlésszerintem front lehet, vagy nem tudom, de általában nem szokott semmi ilyen lenni velem :(