ma írtunk három dolgozatot, plusz a maradék két órán feleltettek, bár nem engem. először is elárulnám, hogy A fösvény kifejezetten nem nekem való olvasmány, bár a rövidítést olvastam el, amiben voltak párbeszéd részletek, de valahogy nem éreztem meg belőle a mély tanulságot, amely a főszereplő monomániája ellen próbálja az emberek szemléletét módosítani. erősebb lehetett volna, ha például nem happy end-del végződött volna az egész. na mindegy.
aztán hazamentem, mivel én angolra nem vagyok köteles bejárni (háháhá, miért is ne érné meg leérettségizni idő előtt?), és így csak hat órám volt.
utána elszaladtam Bencéhez, délután sikeresen aludtunk másfél-két órát, majd elment matekra, addig pedig Vincével meglestünk néhány játékbemutató videót (azaz inkább játékélmény-bemutató videót), meg a Supnat (Supernatural, avagy 'Odaát') második évadának két utolsó részét, amíg vissza nem jött.
holnap 'szerencsére' kimaradok a zseniális minden évben megrendezett akadályversenyből, amit a suliban tartanak, és normális osztályokban nem kötelező mindenkinek, de nálunk, hála a kedves és tökéletes osztályfőnökünknek, még azokat is felírta a csapatokba, akik határozottan mondták, hogy más programjuk van aznapra. szóval, az órákra bemegyek (,amik hála az égnek rövidítettek), majd megyünk Budára.
annak ellenére, hogy a napom kellemesnek bizonyult, semennyire sem érzem magam jól, többek közt egészségügyi és állandó gyomorgörcsöt kiváltó problémák miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése