Az elhúzódó háborúskodás, az éhínségek, a járványok a lakosság nagyarányú pusztulását eredményezte főként az Alföldön és a Dél-Dunántúlon. 1526-tól a XVIII. századig a török uralom miatt csökkent az ország népessége; a mélypont 1600 körül volt. A puszta kialakulását elősegítette az éghajlati változás is.
- a szántók helyét legelők, bokros parlagok, vadvizek váltották fel,
- a talaj elpusztult, sok helyen átadta helyét a futóhomoknak,
- egész országrészek váltak lakatlanná, ami miatt aránytalan lett a népsűrűség.
1711. után a tartós békének köszönhetően gyors gyarapodás, népességnövekedés kezdődött. Ebben egyaránt szerepet játszott az újjáépítés, a gazdasági helyzet javulása, a bevándorlás, a belső vándorlás (migráció) és a betelepítés is.
A háborúk miatt kevésbé érintett területről - pl. a hegyvidék – a lakosság a térség kedvezőtlen mezőgazdasági adottságai és a relatíve magas népsűrűsége miatt megindult a völgyek, sík vidékek felé. A gazdasági lehetőségek mellett szerepet játszott ebben a török előli menekülés is (pl. szerbek).
A településszerkezet is átalakult: az Alföldről sokan a védettebb városokba mentek megélhetést találni a háborúk idején, az Alföld aprófalvai nagy számban, de védtelenebb mezővárosai is jelentős mértékben elpusztultak.
Döntően magyarok népesítették be az ország ritkán lakott, belső vidékeit, ezzel a magyar etnikai határ a Kárpát-medence belseje felé tolódott.
A földesurak egy része a hódoltságon fellépő munkaerőhiány miatt támogatta a vándorlást,
- kedvezményeket (átmeneti adómentességet) adott,
- a jobbágyok megkezdték a bozótosok és vadvizek visszahódítását,
- a hatalmas megműveletlen földek sokkal jobb életlehetőségeket kínáltak számukra a kezdeti nehézségek ellenére is.
A földesurak másik része azonban rendeletileg és törvényekkel próbálta megakadályozni a munkaerő elvándorlását, hiszen az ő jobbágyaik száma jelentősen csökkent.
Az elvándorolt magyarok helyébe és a pusztaságokra áramlottak a hegyvidék különböző népei, elsősorban a szlovákok és a románok. Ekkor jöttek létre az Alföld és Temesköz szlovák szigetei, északról pedig csehek, lengyelek, ruszinok érkeztek a délre vándorló szlovák családok helyére. A románok is lehúzódtak a völgyekbe és az Alföld irányába.
A betelepítés részben a földbirtokosok, döntően az állam irányításával folyt az 1720-as évektől. Az udvar és a főnemesség ún. pátensekben toborzott a sűrűbben lakott német nyelvű területeken. Célja:
az adóalap növelése,
- felekezeti szempontok: a svábok érkezésével a katolikusok arányát kívánták növelni.
- a betelepülő németek az esetek többségében fejlettebb technikai és technológiai ismeretekkel rendelkeztek.
A megérkezők jelentős kedvezményeket kaptak
- adó- és robotmentességet kaptak öt évre
- megmarad szabad költözési joguk is
- helyenként előre felépített falvak, szerszámokkal felszerelt házak.
A svábok szétszórtan, több jelentős szigetet alkotva települtek le pl. Tolna, Baranya vidéke, Buda környéke, Bakony, Kalocsa, Dél-Balaton térsége.
A VÁNDORMOZGALMAK KÖVETKEZMÉNYEI
Csökkent a magyarság aránya az országon belül (Horvátországgal együtt nem érte el a 44%-kot, de Horvátország nélkül is csak 50% körül alakult); másrészt etnikailag kevertebbé vált az ország, bár létrejöttek nagy etnikai tömbök is.
Az ország második legnagyobb etnikumává a románok váltak a bevándorlás következtében (16,2%), de Erdélyben már ők voltak többségben a XVIII. század végére. A harmadik nemzetiség a szlovákoké, akik a Felvidéken, ill. Békés megyében éltek. Horvátország majdnem teljesen horvát etnikumú, de jelentős horvát népesség élt egyéb déli területeken is. A németek többsége a szűken vett Magyarország déli területein, Erdélyben és a Határőrvidéken telepedett le. A szerbek a déli országrészben telepedett le, mind a Szlavóniában, mind a Határőrvidéken a lakosság közel 43- 45%-át adták. A Kárpátalján élő ruszinok az összlakosság 3,5%-át jelentették.
A településszerkezet is átalakult.
- eltűntek az Alföld aprófalvai,
- megnőtt a városias településeken élők aránya,
- kialakult az alföldi tanyarendszer. Sok gazda a tél beálltáig a tanyán lakott.
A betelepülésnek és a betelepítésnek köszönhetően 1720-ig fél millióról négy millió főre nőtt a népesség, míg 1720 és 1787 között nyolc millió főre, tehát a XVIII. század végére a lakosság megkétszereződött.
A II. József korában készült népszámlálás nem tért ki a nemzetiségek vizsgálatára – mert erre az információra az államnak akkoriban semmi szüksége nem volt –, ezért pontos számadatok nem állnak rendelkezésre, arányuk becsült.
A horvátokat kivéve az összes magyarországi nemzetiség ún. csonka társadalmat alkotott; ez olyan társadalmi szerkezet, amelyből hiányzik valamelyik társadalmi réteg. A horvát és a magyar ún. teljes társadalom volt.
Nemzetiségek és területi elhelyezkedésük:
- szlovákok: Felvidék
- ruszinok: Felvidék keleti része
- románok: Erdély
- szerbek és horvátok: Dél-Magyarország
- vendek, horvátok és németek: Nyugat-Magyarország
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése