igazából nem is tudom, hol kezdjem. lehet, hogy hülyeség, lehet hogy nyolcmillió sort fogok írni, de már többször gondolkoztam, hogy valahol ki kell adnom a gondolataimat. akár fel lehet fogni valamilyen vallomásként is, attól függetlenül, hogy nem irodalmi értékű verses formában írott mű lesz belőle.. vallomás, mert van akinek szánom, mert úgy érzem, hogy le kell írnom a dolgokat ahhoz, hogy túllépjek rajtuk.
lehet, hogy nem olvasod el, legalábbis végig, de lehet, hogy igen és égőnek tűnhet utána, de megírom és lehet, hogy kényszert fogok érezni arra, hogy a kisregényemet elolvastassam veled, hogy tudd, mit gondoltam.
szóval, kezdhetnénk ott, hogy megismertelek, azaz nem megismertelek, hanem csak láttalak és máris éreztem azt, amit körülbelül három-négy ember iránt érezhetek összesen, vagy éreztem. lehet, hogy le akarom zárni a dolgot, de folytatni a barátságunkat.. visszatérve, megláttalak régen, mindig sétáltunk a folyosón, fel akartatok buktatni meg ott voltatok és alapból elkezdtem érezni egy kötődést, ami még szerelemnek nem tekinthető, inkább csak érdeklődés, a veszély keresése, meg alapból vonzódtam hozzád.. később megtudtam a neved, rád kerestem, még több közös pontot találtam, zeneileg meg más érdeklődésben is, már ezzel megerősödött a kötelék, amit csak magamban tárolgattam, mert semmit nem beszéltünk még..
felvettelek msn-re, elkezdtünk beszélgetni, ha nem voltam hiányoltál, ha voltam, kihasználtuk az időt, hogy megismerhessük egymást, hogy el tudjuk mondani a problémáinkat, véleményeinket. úgy éreztem értékeltél, megbecsültél, és jobban éreztem magamat a bőrömben is ettől. bármit el mertem mondani, te segítettél ha bajom volt.. biztonságban éreztem magam. érdekesnek találtam, hogy pont a szőke-kék szemű kombinációt szereted, de amikor mondtam, hogy nekem zöld, akkor arra se reagáltál rosszul. mindig mondtad, hogy mi lenne, ha én két évvel öregebb lennék, vagy te fiatalabb, vagy 1-1 év mindenkinek a javára pluszba vagy mínuszba menne.. és mennyit írtam, pedig csak az elején vagyok a dolognak.. később minden nap beszéltünk élőben is, szünetekben ha tudtam, veled voltam, örültem, mert úgy éreztem, hogy meg van az, akivel tudok igazán őszinte lenni, ami igazán kevés embernek engedhető meg, maximum foszlányokban található meg az igazi véleményem. később, amint elkezdődött az érettségi szünet, még beszéltünk, néha bent voltál, veled töltöttem az időmet, észre sem véve, hogy igazából olyan köteléket csináltam, ami erős, könnyen szakítható, és olyat csap, ha elszakad, hogy elmondhatatlan. rövidre fogva a nyáron szinte teljesen elhidegültünk. nem szépítem, nem keresem az okokat, ez lett, a múltat nem szabad bolygatni, mert nem tudjuk a jelenünket élni.
szóval, ahogy mondtam, elkezdődött a nyár, dolgoztál, keveset beszéltünk, elmentem fesztiválozni, neked más dolgod volt, szerelmes lettem, ami igazából csak a képzelet szüleménye volt, mert utólag ezredannyira nem fájt a csalódás, mint a csendes elszakadás.. elmondtam problémáimat hasonlóan, de úgy kezdtem érezni, hogy egyre kevésbé bízol bennem, hogy egyre távolabb leszel tőlem, erre pedig amikor problémám volt, és még vitatkoztál velem, visszaszóltam, vagy valamivel felhúztalak és elmondtad, hogy igazából nem veszel komolyan egy jó ideje.. pedig úgy éreztem, hogy végre lesz valaki, aki képes lesz rá, de tévedtem.. és megint úgy éltem át, hogy elhagytak, hogy tévedtem, csalódtam és biztos én tehetek róla, mint mindig. mások előszeretettel hárítják a problémák gyökereit másokra, a hibáikat úgyszintén, én meg persze vagyok olyan hülye, hogy mindent magamra vállaljak. megint éreztem, hogy értéktelen vagyok, hogy tönkretettem valamit, valami értékeset, ami nekem óriási segítség, védelem és fontos volt..
nyár végén összejött problémáim sora, már csak kicsi kellett, elrontottam valamit, elmondtam neked, hogy megvigasztalj, vagy segíts, erre kinevettél.. több sem kellett, sosem tudtam jól kezelni azt a dühömet amit sok ideig őriztem, így a tőled hallott módszerrel, amit te is megtettél nemes egyszerűséggel szétvertem a jobb öklömön a bőrömet a falban. amint vérzett, abbahagytam, és teljesen megijedtem, hogy mi lesz. végül is azt mondtam, hogy elestem bicajjal, és tudtam is párosítani egy aktuális eltaknyoláshoz, ami a térdemen jelent meg. a hegek még rajta vannak az öklömön, két hónap volt, hogy begyógyuljanak. elkezdődött az új tanév, alig beszéltünk, hisz hétvégente voltál csak, néha kimentem a buszmegállóba hozzád, adtál nekem egy gyűrűt, és kezdtem úgy érezni, hogy az elvékonyodó kötelék kezd erősödni, új védő réteg lesz rajta, de ez tévedés volt, mivel ugyanúgy szakadt alatta az igazi, már csak felületes volt..
bejöttél a suliba, többször is, érdekesen sokat foglalkoztál azzal, akit több ezerszer lehordtál mindennek, ezután következőleg pedig ki is derült, hogy újra összejöttetek az általad elmondott problémák ellenére, ami rátett az alapból szar kedvemre akkor, egész őszi szünetem el lett baszva. már megint én éreztem magamat a szerencsétlennek, hogy mindig van aki jobb nálam, és akármit teszek, még annak is örülhetek, ha második vagyok, mert többnyire azt sem tudom elérni. ősz vége lett, szakítottatok, örültem, hogy összejöttél mással és így nem volt igazán kire féltékenynek lennem, mert nem titkolom, de rohadtul az voltam, lehet, hogy miattad is, mert tudat alatt lehet szerelmes voltam, ami elképzelhető és nyilvánvaló a fentebbiek alapján, de lehet, azért, hogy végre kiesett valaki a ringből és nem lett sem első, sem második, sem semmilyen helyezés, amiért versenghetnék, már nem mintha verseny lett volna. problémának látom, hogy versenynek tekintettem arra is, amibe igazából féltem nevezni is, nem hogy megpróbálni nyerni benne. ezután jöttél a vizsgabálomra, örültem, hogy veled lehettem, és utána mindig éreztem egy eléggé durva késztetést, hogy mindig rád írjak, hogy találkozzunk, hogy tegyek valamit, de féltem a visszautasítástól. megint alig beszéltünk, már hétvégente is féltem rád írni, mert mi van, ha nem válaszolsz? később bejöttél a suliba, aznap vágattad le a hajadat, mentünk abban a nyamvadt latyakos hóban, és megint éreztem a kötelékre épülő gyógyító réteget, ami nem volt elég ahhoz, hogy táplálja is, csak védje.
attól fogva beszéltünk, kerestelek, ki akartalak hívni plakátolni egész tavasszal, de vagy neked, vagy nekem nem volt jó, így végül nélküled kellett megcsinálni.. beszéltünk továbbra is, bár kevésszer, aztán megint össze sikerült jönnöm mással, ami csak szintén az elhidegüléshez segített, mint minden hasonló fiú-lány kapcsolatban. szóval, néha ha beszéltünk is, éreztem a hiányod, éreztem, hogy valami nincs rendben.. vége lett a tavasznak, a nyáron semmi sem lett végül, de eljött a szeptember, bejöttél a suliba és megint sikerült beszélgetnem veled, azután hazakísértél, de már nem éreztem a fájó köteléket, inkább úgy fogtam fel, hogy még ezek ellenére is van egy jó barátom.
még mindig nagyon kötődöm hozzád, de már nem remélhetek sokat és tudomásul vettem a dolgokat.
bejegyzés hozzáadva: 2014. 01. 23. csütörtök, 16:43
.png)
