A következő címkéjű bejegyzések mutatása: awkward. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: awkward. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. február 4., szerda
2015. február 3., kedd
2015. január 10., szombat
2014. október 12., vasárnap
sad story
tfw látom, hogy egy tumblr követőm reblogolt valamit, amit én is kiraktam nem olyan rég, de nem tőlem reblogolta :(((
2014. szeptember 25., csütörtök
2014. szeptember 19., péntek
verszösszenetek a megfázásról
Meg vagyok fázva,
S vírusaimmal teli
Taknyomban ázva
Kukámban landol a zsepi.
-
Levegő nélkül
fejem zavarossá vált,
mint mikor felkeverem
a felnőtt Neocitran-t.
Dádi a mackó
mondta, hogy baj van.
Elmém elborult
eme zavarban
De lehet, ha vennék
édes, arany mézet
bájos medve barátom
látogatása végett
a szalagavatón majd
megennénk gyorsan,
amíg várunk panzió pultjánál
piánkra a sorban.
2014. szeptember 8., hétfő
monday
ja, egyébként attól függetlenül, hogy egész nap mászkáltam, meg időközben egyszer átöltöztem tesicuccba meg vissza, viszont amikor az egyik angoltanárnő elkezdte figyelni a felsőmet és mondta, hogy engedjem le a karom és húzzam ki magam (mindezt a hatodik órában), csak akkor realizálódott bennem, hogy sikeresen felvettem az "OH SHIT! IT'S MONDAY" feliratú pólómat.
tök véletlenül és kómásan választottam, de találó volt, na.
2014. szeptember 5., péntek
derivative joke
már csak hárman vagyunk matematika fakultációsok az osztályban, mivel Márkó átváltott inkább magyarra a matek helyett, a tizenkét főnek így a matekos egynegyedébe tartozunk Rolival és Tomival.
Tomi háziorvosnál, Roli pedig fülészeten volt ma (uhh tényleg, még be kéne gépelni a magyart meg a törit is nekik), szóval egyrészt teljesen meg voltam zavarodva, mert fura volt egyedül menni és keresni a többi faktost az évfolyamról, másrészt pedig a vicceim sem voltak annyira hatásosak.
osztályfőnökünk magyartanár és drámaszakkört is szokott tartani, mesélte nekünk, hogy megkapta a hetedikeseket is magyarra,
Ofő: (...), de őket nem igazán akarom a drámásokhoz integrálni még.
Lili: na és deriválni?
senki nem nevetett a viccemen :(
(persze utána elmondtam matekon a tanárnőmnek, meg ott nevettek a többiek is, de szomorú voltam, hogy nem értik az osztálytársaim a nagyszerű poénomat)
2014. szeptember 3., szerda
2014. augusztus 30., szombat
a szóbeliről
![]() |
| hova tűnt a kalózos akcentusom.gpoy |
két nappal az írásbeli utánra tették a felsőfokúsok szóbelijét, utánunk pedig a középfok kezdődik - és tart talán másfél hétig még -, aztán pedig úgy három hét múlva meg tudjuk tekinteni az eredményeinket online.
eredetileg 11:00-ra voltam mára kiírva, de mivel terveztem menni a SZIN-re, így -, tekintve, hogy nem lehetett más napra eltenni, esetleg aznap csúsztatni - előrébb rakattam kilencre, 8:35 körül felsétáltam a váróterembe (egyébként már :25-kor odaértünk, de így mégis lazábbnak nézek ki), fent pedig az első versenyzőnk, Jázmin, már bújta a tételsorát, vele elkezdtem beszélgetni. egy évvel idősebb nálam, de nyelvi előkészítős részre ment a Neumannba Egerbe, így még van egy éve hozzám hasonlóan, valamint tizenegyediktől átment a nyelvi részről (mivel főleg gazdasági dolgokat tanulnak) biosz-kémia részre és orvosira készül. és nagyon aggódott az írásbelije miatt, mivel amikor ránézett egyszer az órára -, 40 perccel az írásbeli vége előtt -, teljesen beparázott, onnantól nem tudott másra nagyon gondolni, és nem sikerült befejeznie sem.
9:20 körül behívták őt elsőként, majd két-három percen belül megérkezett egy másik lány, Lotti, aki szintén ismerős volt az írásbeliről -, mivel ő volt az egyetlen vörös hajú lány, így könnyű volt megjegyezni -, és egy kis várakozás után kikísértem cigizni, megkérdezte, hogy voltam-e már ilyen vizsgán, mondtam, hogy három éve komplex középfokúztam, meg azóta csináltam angolból meg németből érettségit, erre pedig megkérdezte, hogy és hova jártam gimibe? hát, öö, még mindig járok, nem..? kicsit meglepett a kérdés, mondtam, hogy még van egy évem, tizennyolc sem vagyok, úgyhogy.. hát, őt meglepte kicsit, azt mondta, hogy huszonkettő körülinek nézett, de akkor egyidősek vagyunk. ÉN IS IDŐSEBBNEK NÉZTEM, de maximum egy-két évvel, nem ennyivel! inkább maradok tizenhárom, a felelősségteljes huszonkettő sok nekem!
ezután kijött Jázmin, néhány perccel később szóltak volna egy srácnak, aki nem volt bent még, így én mentem, a fény sebességével száguldottam be a személyimért a váróterembe fancy kis magassarkúmban, aztán kezdtem is. a Langwestes igazgató úr és egy nő vizsgáztattak, a nő beszélgetett velem.
nahát az első kérdés volt a legnehezebb. jó, jó, a második. az első kérdés úgy nézett ki, hogy odaadtam a személyimet, megnézték, hogy én vagyok-e az, majd
- soo, Alexa?
- no, I prefer Lili.
a második viszont eldöntendő kérdés lévén igazán kevés lehetőséget felkínáló, annál inkább furfangos talány volt, miszerint megkérdezték, hogy felvegyük-e a vizsgát. most erre mit lehet válaszolni? nekem különösebben nem kell bizonyíték arra, hogy másoknak megmutassam, hogy hülye vagyok, de megkérdeztem azért, hogy nekem elküldik-e a felvételt ha kérem, de a válasz nem volt. így mondtam, hogy akkor igazából teljesen szükségtelen. pedig a srácok biztos jót röhögtek volna rajtam. a nyelvvizsga szóbeli része három (a listeninggel együtt négy) részből áll, az elején egy viszonylag "kötetlen" téma van, irányítják a beszélgetést, de beszélhetsz magadról, a másodiknál két tételből választhatsz, hogy melyiket fejted ki, a harmadik pedig a szituáció.
az elsőnél The Internet/Intranet - Online Shopping kört jártuk körbe, az egész jól ment, bár realizáltam, hogy gyakorlatilag nem volt még rossz élményem online rendelésekből, mindig azt küldték, amit akartam, ha eladtam is valamit, a vevő megbízható volt.. a témakifejtésnél a Commercials/Ads volt a téma, ott mondtam, hogy lehet szponzorokat szerezni azzal, ha például az előadó a klipjében iszik/eszik/hord/ajánl valamit, esetleg ír egy A.D.I.D.A.S. című számot, mint a KoRn, és bár az Adida-nak kicsit fel kellett takarítani utána, de mindenképpen jó reklám volt, hiszen a rajongók, tribute zenekarok és maga a zenekar is élő reklámként funkcionálnak. aztán mentem volna a témában tovább, de a vizsgáztató nőt érdekelte, hogy a KoRn amerikai vagy brit zenekar? meg amúgy milyen zenéket játszanak? teljesen meglepett. a szituációban pedig a ház újradekorálásában kellett segítenem, elmesélni, hogy tavaly én mit csináltam, segítenék-e neki, hasonlók.
teljesen feleslegesnek érzem utólag, hogy megtanultam a magyar, az egyesült királysági, valamint az amerikai politikai rendszereket, pártokat, összegyűjtöttem legalább tíz-tizenöt gyilkolási módot, bemutatva a halálbüntetés színességét a középkorban, a social movements részhez felvettünk Balazsal új vallást, megtanultam a Sith kódexet is gyorsan, kifejtősen is valamennyire, valamint egy csomó STD-t (sexually transmitted disease), rákkeltő vírusokat és baktériumokat, meg egyéb betegségeket, a League of Legends eddigi segítségével meg az összes természeti katasztrófát/éghajlati elemet tudom, hiszen sok championnek vannak ilyen skilljei (Monsoon, Tidal Wave, etc), a drogfüggőséget is jól tudnám, de nem, nekem JÓ TÉTELEKET KELL KAPNOM! (igen, most ezért hisztizek, de amúgy logikus: egyszerű tételeket egyszerűbben fogok előadni, az meg nem advanced.)
brühühüü
2014. augusztus 28., csütörtök
angol felsőfok - írásbeli után
milyen komolyan hangzik a cím.. vagy irodalmian, nem is tudom eldönteni, lényeg, hogy nincs semmi komolyság benne, csak gondoltam gyorsan leírok itt is mindent, hogy legalább ne a következő 200 000 üzenet után akarjam visszakeresni.
reggel ösztönzőként meghallgattam az Imperiumot (lásd és hallgasd lejjebb), hátha akkor király leszek tőle, de legalább valamennyire ráhangolódtam az angol szövegre (, ha már a terveim ellenére nem folytattam reggel a game of thrones újranézését), aztán bementem a recepcióra, utánam máris jött három lány, akik nem tudták, hogy hol van az egyes terem, de én már bennfentes vagyok, szóval igazgató úr csak annyit mondott, hogy "Kövessék a hölgyet!" (ENGEM! HÖLGY VAGYOK!)
amikor felértünk, körbenéztem, mindenkin fancy kis ingecske meg sötét alsó rész volt, főleg lányok voltak, tekintve, hogy egyetlen egy fiú volt szóbelire, de ő minden esetre nem tétovázott, és felkapta az öltönyét reggel.. teljesen hülyén éreztem magam a kabalákkal (van egy Metallicás nyakláncom meg egy gyűrűm, de az utóbbi a hüvelykujjamról is leesik, szóval egy karkötő segítségével tartottam a csuklómon) felszerelt, chewbaccás pólós-farmernadrágos-sportcipős kinézetemmel. szerencsére megjelent Máté Betti (felettem járt egy évvel a gimiben, SOTE-ÁOK-ra ment) rövidnadrágban és ujjatlanban, ezzel megmentette a lelkem! na jó, vicceltem, nincs lelkem. mindenesetre megnyugtató volt.
leültünk a listeninghez, ellenőrizték az adatainkat, stb, aztán elkezdődött. az első az arról szólt, hogy egy tengeralatti kutatólaborból átalakított hotel hogy néz ki, hogy szolgáltatják az áramot, a vizet, a levegőt, és ehhez jött a kérdés: mennyi levegőt percenként? ugye kétszer hallgatjuk meg a szövegeket, és általában az ember hozzá van szokva az SI mértékegységekhez, erre TENKJUBIKFÍTPERMINITPERPÖRSZÖN (aaaaand i was like "U WOT M8"), igen, 10 köbLÁB/perc/fő.. ki a fene mér lábban? na mindegy, egyébként egész jó volt.
a második listeningnél a narrátor (vagy őszintén szólva fogalmam nincs, hogy nevezik) kiejtését megirigyelhette volna Sansa Stark (aki úgy beszél, mintha szájba vágták volna pl. ue á jüű? = where are you?) meg az összes túlbritesedett kiejtéssel társuló színész! nagyjából a szöveg arról szólt, hogy Európában is egyre divatosabb szinglinek lenni, de természetesen egyrészt nem mindenki engedheti meg magának, valamint a munka sok időt felemészt, másrészt nem igazán kielégítő szexuális élettel rendelkeznek, ami gyakran társul a szexuális úton terjedő betegségekkel, plusz öregen nem lesz senki mellettük, amire még nem gondolnak persze, hiszen a hirtelen rájuk törő szabadságérzet elfeledteti velük a felelősségtudatot. szép és jó is lett volna, de igazából a feladat értelmezésével volt a probléma, mert az igaz-hamis feladatoknál (ergo ennél a résznél), I should have "put a TICK", right? szóval igen, de mi az a tick? nem volt szótáram és az egyetlen szó, amire asszociálni tudtam, az a kullancs volt.. gondolkodtam azon, hogy ha sima X kéne a négyzetekbe, akkor "put an X" lenne, lehet, hogy pipát jelent, de mindegy, én szerencsétlenségemre ikszeket raktam, tekintve, hogy az összes versenyen (még a BME nyelvi versenyein is!) ikszelni kell, plusz amikor három évvel ezelőtt középfokúztam, akkor is így kellett, és a hallgatási gyakorlatom majdnem maxszázalékos lett. mindenesetre mondták, hogy nem gépileg javítják, hanem normális humán javítók, szóval remélem, hogy nem ebbe kötnek bele.. a másik listening több pontot ér, az még megmentheti, ha mégis!
ezután, olyan háromnegyed tizenegy körül kiküldtek minket, vissza se jöjjünk 11:40-ig, onnan kezdődik az írásbeli. igazán örültem, mivel NÉGY!! szótárat vittem magammal, két mini (angol-magyar, magyar-angol) diákszótárat, mert tudom, hogy a banális dolgok számomra a legbrutálisabbak (ld. előző bekezdés, én szerencsétlen), meg a két nagy advaaanszd level szótárat, amik egyenként nyomnak annyit, mint az összes tankönyvem együtt sem. szóval tettem egy körutat, vásároltam magamnak egy Bountyt meg egy Bombát -, mert megérdemlem -, aztán ahogy visszaértem, észrevettem, hogy az összes fellow vizsgázó úgy gondolta, hogy a recepció a legjobb (, de közel sem a legtágasabb) hely ücsörögni, gyakorlatilag az ajtóig tömve volt minden, szóval kint leültem inkább, előhalásztam a nagyszerű őskori, de működő mp3-lejátszómat, egy tollat és a kis naptárkámat és elkezdtem rajzolgatni.
![]() |
| volt egy olyan kocsi a parkolóban, na, ne nézzetek csúnyán és nem akartam belerondítani a augusztus 15-ei terveimbe, szóval az orrát nem dolgoztam ki semennyire sem |
fél tizenegykor megindult a bagázs női képviseletének jelentős része az emelet felé (, amit kívülről lehet megközelíteni, ergo elmentek mellettem), és az egyik lány odaszólt, hogy ők úgy határoztak, hogy felmennek, úgyis órákat fogunk állni a WC-re várva. ahogy felmentünk, közben elmondta, hogy a szóbeli mely tételeitől tart, aztán a többiek is csatlakoztak hozzá, így megnyugodtam, hogy igazából nem vagyok szerencsétlenebb a többieknél, ha nem igazán tud annyira érdekelni sem a politikai rendszerek története, sem a bankoké. aztán persze már hívtak volna be minket, gyorsan leraktam a cuccom, megkérdeztem, hogy a fiúmosdóban vannak-e, mert a lánynál még mindig állt sor -, pedig nem voltunk szerintem tizenöten sem a vizsgán -, a fiúk közül meg mindenki bent ült a teremben. természetesen üres volt, gyorsan bementem (természetesen normális angolwc volt, nem piszoár, szóval nem fiúkra specifikálódott mosdó), a többiek meg inkább vártak ott.
na és az írásbeli. az első feladat skót fesztiválokról szóló rész volt, az egészen könnyűnek bizonyult. itt a feladat a megadott címeket párosítani egy-egy bekezdéshez, ami egyszerűnek látszik, mert elvileg tudsz kizárásos alapon dolgozni, gyakorlatilag pedig itt nincs ilyen kikötés, csak egy megjegyzés, miszerint "lehet, hogy egy bejegyzést több helyre megfelelőnek találsz, míg egy másikat egyre sem". na igen, itt kétségbe is eshet a vizsgázó, hiszen miért ne? ahogy az igaz-hamisnál sem feltétlen aranyszabály az 5-5 megoszlási arány, itt sem kell szabályok szerint élni. frusztráló nem? vagy csak nekem? na mindegy.
a második reading feladat pedig -, itt el kell mondanom, hogy ugye a szövegek más bejegyzésekből, cikkekből vannak, szóval igazi, létező forrásból, nem valami made-up dologból - az okos telefonok hatása az agyra, avagy Mit tesz az iPhone-od az agyaddal? címmel ellátva nagyjából mindent elárul. ez az emberek elkényelmesedéséről és ellustulásáról, de nem feltétlenül az izmok használatának csökkenéséről, hanem az agyi funkciók degradálódásáról szóló olvasmány érdekesnek bizonyult, tetszett a megfogalmazása, valamint a visszakérdezések és felkiáltások, mint a "Hippocampus, you’re fired." vagy a "Hello, ADHD." ezt a szöveget itthon meg is sikerült találni, emlékeztem arra szó szerint, hogy "multitasking boosts the left inferior frontal junction" -, és mivel logikusan nem sok cikk tartalmaz ilyen szöveget-, így rá tudtam keresni gond nélkül:
és a harmadik "reading" résznél a szövegből véletlenszerűen hiányzik tíz szó, azokat kell beírni (van általában egy, maximum talán három-négy opció, ami helyes), ott az iskolák menzájáról akarták kitiltani a gyorskajákat, valamint ösztönözni a gyerekeket a helyes életmódra. persze ezek különböző hibákra mutatnak rá (, persze nem feltétlenül az étkeztetésben, hanem az elv megvalósításában), például, hogy a szülők elvárják az iskoláktól és a tanároktól, hogy neveljék a gyerekeiket, akik csak amiatt idióták, mert azt látták mintának kiskorukban. a tanároknak az a dolguk, hogy átadják a tudást, nem az, hogy kijavítsák az idióta szülők okozta defekteket és aberrált viselkedési jelenségeket a gyerek mindennapi életében. meg egyébként is, hogy tudna felnézni a gyerek a tanárára, ha annak az állandó célja egyenlő lenne a tanuló teljes átalakításával? mindegy, ez az én véleményem, nézzük tovább az írásbelit.
a cikkírásnál kétféle témából választhattunk, az írásbeli legelején azzal kezdtem, hogy átlapoztam a végére, hogy legyen valami benyomásom mire odaérek az esszéhez, és tudjam, hogy miről tudok és akarok írni. az egyik egy médiával kapcsolatos, a másik pedig állat- és természetvédős téma volt. persze már akkor tudtam, hogy a médiáról többet tudok, tekintve, hogy örömöt okoz számomra szidni az idióta embereket, akik nem tudják megfelelően (= hasznosan) használni a médiát, hanem simán csak - az angoltanárnőm szavaival élve - a "szelepeket" (= celebeket) figyelik egész nap az idióta buta videóikkal, aztán csodálkoznak, hogy annyi eszük van, mint egy doboz kutyaürüléknek (sem).
itt nem csak a végén a fiktív név kitalálása okozott vicces pillanatokat (, ami végül sok gondolkozás után Cersei Lannister lett, mert épp ma kezdtem el új statisztikába barátaim körében, megérdeklődve kedvenc GOT karaktereiket, és mert nem akartam a sajátjaim közül egy hímet kiemelni. feminista lennék?), de a system of a down idézetek átalakítása és integrálása, valamint Zyra selection idézetének alkalmazása is poénosnakbizonyult (, természetesen ez utóbbit rosszul csináltam, mert lehagytam az aposztrófot én idióta figyelmetlen vadbarom); "Without their phones people barely can breath and they feel the thorns embrace." (IGEN, ANNAK THORNS'-NAK KÉNE LENNIE, és igen, természetesen hazaúton jöttem rá, hogy idióta vagyok).
hm, átgondolva a hibáimat, lassan kezdek kevésbé biztos lenni magamban. áh, dehogy, egoista állat vagyok. (aztán majd látjátok, ha egy hónap múlva sírok a blogon a szar eredmény miatt, haha)
és természetesen a hab a tortán, amint a "reliability of the media" ponthoz értem, a making a fool of sy-nál nem voltam az of szócskában biztos, így rákerestem az átver és a bolonddá tesz kifejezésekre az óriásszótáramban, és találtam egy kifejezést az előbbinél, amitől majdnem hangosan kezdtem el nevetni, de a somolygásomat nem tudtam fékezni, a vizsgabiztos pedig biztos legalább valami mentálisan sérült idiótának nézett, de inkább idézem:
"átver, mint szart a palánkon" közmondás ream
köszönöm a figyelmet, remélem szórakoztattam az embereket nagyszerű tapasztalataimmal! majd még visszatérek a szóbeli (2014. augusztus 30., avagy szombat, reggel 09:00) után valami zseniális fogalmazvánnyal.
és ne felejtsétek, BME nyelvvizsga a menő! (i'm so loyal can't handle it)
![]() |
| igen, én vagyok a képen, nagyszerű, nem? :D |
2014. augusztus 20., szerda
Students' overtypified weekend (detail)
All credit goes to R. Sipos Jr
Translation was made by A. L. Schaf
I would not be mistaken if I claimed avout the "Crowns" of the weekdays: People are waiting for them more than Santa, and not only once a year, but multiple (at least about 52-53) times a year. Based on that, curiosity and the given topics are obvious: "How do people make these days crowned?" From that, the inspiration fulfilled with mysterious prolouges regularly ensues; "What does the new generation that time?"
Of course, we can hear the observations and dull shouts in the lack of avoiding demamgogy of the aging but unswerving surveillance "camera system" a thousand times, and being a victim of this calamity is one thing I do not dare to wish my enemies.
Surely, once the system finds out that one's foot is caught in a tiny rock.. well, this person has won the title "The Drunken of the Week", which cannot be alleviated by a glaring weird guise, but influence the general impression of the next day's rumour-flood, and these story-complexes will not have been faded away for the honest regret of the student, maybe because these gossips are served up as a delicacy for the parents.
to be continued..
2014. augusztus 14., csütörtök
egyébként épp frissítem a bemutatkozásos részt
rájöttem arra, hogy eléggé sok dolog változott, mióta megírtam azt a részt, kezdve a továbbtanulási terveimmel, meg egyebekkel. szerintem elemzem a régi szöveget és a különbségeket elmagyarázom (vagy elmesélem, ha valamit nem említettem volna meg), aztán átírom ott is a folyamat közben.
szóval eddig kb. így nézett ki a bemutatkozós részem:
"ezt a blogot 2011 decemberében kezdtem el, méghozzá azért, mert a másik blogomon, az artisablast-on való zenekari élmények megosztása, valamint a koncertek elemzése valahogy idegen volt számomra. később az idő múlásával úgy gondoltam, hogy egyre jobban kezd elegem lenni az emberekből, és már nem elég, ha elmondom két-három, hozzám közelebb álló embernek, így személyes blogommá tettem 2012. augusztus 20-án (wow, mennyire drámaian hangzik)."
gyakorlatilag itt az első mondat teljesen felesleges, tekintve, hogy már nincs az a zenekarom. (ugyebár itt arról van szó, hogy ahogy folyamatosan nem csak a plakátokat és koncertes eseményeket osztogattam meg - szinte teljesen feleslegesen -, hanem néha írtam koncertbeszámolókat, de a sok körömfestéses-sminkes akármikhez nem igazán illettek a zenekaros cuccok, úgyhogy elkezdtem ezt a blogot.) a második mondat pedig arról szól, hogy egy hisztis folyamatosan panaszkodó ember vagyok (ergo nem tüntet fel valami jó színben, hiszen csak a buta emberek idegesítenek :(( )
"lényegében én egy erősen INTJ jellemű (használati utasítást is találsz ITT!), '96-os születésű skorpió lány vagyok. szőke a hajam, zöld a szemem, olyan 170 centi körül vagyok. a hevesi Eötvös József Középiskola* '09 kezdetű hatosztályos évfolyamára járok és 2015-ben fogok érettségizni biológia és fizika választott tantárgyakkal."
selfish shit incoming! INTJ jellem - gratulálok a személyiségjellemzéses cikkhez, amit összeollóztam néhány helyről, igazán zseniális vagyok.. szebben mondva igazából lementettem régebbi személyiségtesztes eredmények által megkapott információkat, a következő oldalakon található meg az intj-stuff:
[link_01]
[link_02]
still 2015-ben érettségizek, de nem mindenből, ugyanis angol és német nyelvekből csináltam előrehozott érettségiket. az angolt 2011-ben, miután nyáron megcsináltam a komplex középfokút, majd a németet 2013-ban, hasonlóan, csak ott az írásbelit csináltam meg, mert őszintén szólva még mindig be lennék tojva a szóbelitől, de lassan rá kéne vennem magam.
valamint még a feljebb említett tárgyak közül a biosz sincs már a listán, sajnálatos módon a 11. évfolyamon eltöltött biológiafakultációs idő nem volt túl eredményes, hiszen bent ültünk hétfőnként (negyed négyig) és szerdánként (négyig) a suliban, gyakorlatilag azt a tananyagot sikerült átvenni egy tanév alatt, amit november végéig kellett volna (gyakorlatilag a rendszertant vettük át csak, és amúgy is az a rész az, amit nem különösebben kedvelek).. félévtől felvettem a matematika fakultációt, és sokkal jobban érzem magam, egyrészt mert nem csak az állandó szenvedés és tyúklépésben való vánszorgás jellemző az órákra, hanem a társaságot is jobban kedvelem. heti szinten nézve a négy szenvedéssel teli helyett nyolc zseniális matekot kaptam, ami a második félévre jobban meg is hozta a kedvemet az emberek tolerálásához.
lényeg, ami lényeg, aktuálisan éppen emelt matekkal és fizikával készülök a Műszaki Egyetem (BME, igen) TTK fizika alapszakjára. be proud.
"a zenélés, az olvasás, a rajzolás és a barátaim segítségével (az utóbbihoz tartozik még a League of Legends nevű játék is) tudok megmenekülni a hétköznapoktól, az emberektől, a magánytól és a tehetetlenségtől, ami az energiámat és a türelmemet teljes mértékben felemésztik."
az eleje nyálas, a vége emós és hisztis. kukába vele. amúgy sem vagyok ennyire költői.
and the bestest fucking thing eva: pogózó lepke (használati utasítás: fogsz egy pörgős zúzós számot, itt általában valami idegbetegebb SOAD a menőbb, "ez tudott", aztán nézed a következő gifet)
na és akkor most átírom a régit is, legyen mit elemeznem jövőre.
2014. augusztus 13., szerda
the kind of shit you get on the tv
mivel most járok angolra is, úgy gondoltam, hogy fogom magam, és keresek valami playlistet, aminek tudom olvasgatni a szövegeit és "felsőfokú" angol szavakat, kifejezéseket gyűjtök pici buksimba.
az első próbát most tartottam meg, abból állt, hogy megnyitottam a Foobar-t, aztán megnézegettem a playlisteket, és a 'New Playlist (3)' elnevezésű teli volt Instalok és SOAD számokkal, így gondoltam, hogy oké, jó lesz, úgyis tele vannak tök "menő" kifejezésekkel, kezdjük el hallgatni.
felnéztem közben Facebook-ra, ahol megláttam valami koncertes eseménynél Szabi nevét, ő pedig mesélte egyszer, hogy az egyik exbarátnője lelkesen újságolta, hogy megtetszett neki egy System szám, és a refrén szövege pedig "csoki, csipsz és szalámi" volt. nos, el is kezdtem hallgatni a Violent Pornography-t, közben kimentem tölteni magamnak egy pohár narancslevet (addiktív!), visszafelé gondolkoztam azon, hogy mégis amúgy mi a sodomy jelentése? valami szado-cucc? (sodo-szado, hangzásra majdnem ugyanaz) annál rosszabb! remélni sem mertem, de:
WHAT'S WRONG WITH YOU CHRISTIANS WHAT'S WRONG WITH YOUUUUUU :'(
2014. augusztus 7., csütörtök
2014. június 10., kedd
etika beadandó #2
>insert title here<
(Mit csinálok hétvégén?)
- fiktív verzió -
Nos, a hétvégi programom általában attól is függ, hogy honnan kezdjük meg a hétvégét (, tekintve, hogy nem mindegy, hogy egy alvással több vagy kevesebb), hiszen elvileg a kikapcsolódás része már péntek délután elkezdődik, gyakorlatilag pedig a hét utolsó két napját számítjuk annak.
Ha nincs különösebb programom (pl. koncertekre szívesen járok) hétvégére, akkor általában hasonlóan zajlik le a két (és fél) nap, mint a hétköznap délutánok, miután hazaesek az iskolából (, persze annyi különbséggel, hogy nem vagyok olyankor jó esetben sem kialvatlan, sem antiszociálissá nem tesznek az engem addig körülvevő emberek); délelőtt felkelek kilenc-tíz óra tájékán, aztán egész nap otthon vagyok, leginkább a szobámban, de néha szórakozok az udvaron macskámmal.
Vasárnaponként együtt szoktunk ebédelni a családdal, de egyéb étkezéskor általában sorozatokat nézek, mert magában egyik cselekvés sem tud annyira lekötni, így közben szoktam például rajzolni/festeni, különböző oldalakon online beszélgetni, képeket nézegetni vagy szimplán csak olvasgatni.
Ha van valami éppen aktuális könyv, amit nem tudok letenni, vagy eszembe jut valami érdekes teendő, akkor azt csinálom, valamint ha éppen engedi a kedves internetszolgáltatóm, és életképes az EUW szerver is, akkor a barátaimmal szoktam együtt a League of Legends nevű játékkal játszani. Olyankor természetesen szórakoztatom őket nagyszerű poénjaimmal (Nem. Szörnyen fájdalmas favicceim vannak, de én élvezem a szadizmus ezen formáját), amik általában az ellenem irányuló merényletek terveinek szaporodását eredményezik. Magamat természetesen nem csak zseniális humorérzékemmel szoktam szórakoztatni (, ha már a többiek nem díjazzák), hanem sokat játszok hangszereken is, főleg gitáron, de (ha éppen mazochista hajlamaim ébrednek, és rá akarok jönni, hogy béna vagyok, akkor) leülök zongorázni is néha.
Másoknál ez általában nem ilyen nyugodtan szokott zajlani. Elnézve a hozzám hasonló korú fiatalokat (tisztelet a kivételnek), a szüleik helyében ahelyett, hogy az esti diszkózásra/hardcore ivászatra adnék pénzt, inkább egy nyelvtankönyvet tennék eléjük szórakozás címszóval.
Természetesen szerencsére vannak olyan kortársaim, akik intelligensen is tudnak szórakozni.
etika beadandó #1
>insert title here<
(Mit csinálok hétvégén?)
Ez egy igazán bonyolult téma számomra, hiszen hozzám hasonló emberek nem vállalják fel igazi teendőiket. Sokan az online pornóoldalakon lógnak szüleik elől elrejtve, mások pedig az Én kicsi pónim legújabb évadára várnak, míg én egy másik világban járok.
Egy párhuzamos univerzumban töltöm általában hétvégéimet, ahol az igazságot védve harcolok a gonoszok ellen. Szülőföldem neve természetesen titkos, nem fedhetem fel kilétét, azt viszont elárulhatom, hogy a fővárosát az "Előrehaladás Városa" néven emlegetik, mivel nagyon alacsony mértékben jelentkezik a bűnözés. Természetesen ez nem volt mindig így; csibészek és tolvajok régebben nap mint nap veszélyeztették az ott élőket és azoknak vagyonát. Ezen katasztrófát csapatommal sikerült rendbe szednünk az új védelmi rendszerünk kiépítésével, valamint a bűnüldözők szövetségének újraszervezésével. A feladatok főleg hétvégékre torlódnak, hiszen a bűnözők legtöbbször tartják hétköznap álcáikat.
A felderítendő helyszíneket általában ötös csoportokban szoktuk megvizsgálni, amiknek összeállítása persze függ a helyzet súlyától (véletlenszerű, normális, esetleg magasabb besorolású "játszmákat" kell lebonyolítanunk), az ellenfelektől (így a velük szemben hasznos tulajdonságoktól), valamint attól persze, hogy ki elérhető;
a leggyorsabban és legegyszerűbben megközelíthető részt (, ami általában a középső "sávon" helyezkedik el, innen optimális esetben belátja a többi területet is) az kapja, akinek egyes képességei kifejezetten előnyösek és erősek, valamint viszonylag nagy mobilitással rendelkezik. Egyik oldalára a csapat fő védelmét adó személy indul, aki majd a frontvonalat fogja képezni, ha újra egy csoportba tömörülünk. A másik oldalra egy (nem feltétlenül) összeszokott páros megy, amit általában a csapat másik nagyobb ereje, valamint az őt védő technikai kivitelező és a helyzeteket analizáló jobb keze alkot. Az ötödik tag pedig az eddig három részre szakadt csapat többi tagjának szokott ingázva segíteni, miközben a kimaradt részeket térképezi fel. A velünk szemben álló ellenfelek sorra buknak el, hiszen az elszeparálódás végével is tökéletes kompozíciót alkot egy-egy csapatunk.
a leggyorsabban és legegyszerűbben megközelíthető részt (, ami általában a középső "sávon" helyezkedik el, innen optimális esetben belátja a többi területet is) az kapja, akinek egyes képességei kifejezetten előnyösek és erősek, valamint viszonylag nagy mobilitással rendelkezik. Egyik oldalára a csapat fő védelmét adó személy indul, aki majd a frontvonalat fogja képezni, ha újra egy csoportba tömörülünk. A másik oldalra egy (nem feltétlenül) összeszokott páros megy, amit általában a csapat másik nagyobb ereje, valamint az őt védő technikai kivitelező és a helyzeteket analizáló jobb keze alkot. Az ötödik tag pedig az eddig három részre szakadt csapat többi tagjának szokott ingázva segíteni, miközben a kimaradt részeket térképezi fel. A velünk szemben álló ellenfelek sorra buknak el, hiszen az elszeparálódás végével is tökéletes kompozíciót alkot egy-egy csapatunk.
A bűnmentes napokon pedig különböző képzések zajlanak minden feljebb említett poszton főépületünkben, ezek általában a hétköznapokra esnek, így én néha iskola után is át szoktam térni az oktatás megfigyelése végett, hiszen az igazságért való harc mellett tanácsadóként is funkcionálok, így a legeffektívebb tanítás eléréséért közösen dolgozzuk ki a tantervet és javítjuk ki tanáraink esetleges hibáit.
A hétvégéim általában azzal zárulnak, hogy vasárnap délután hazatérek, hogy a hétfőket kipihenten tudjam kezdeni az iskolában.
2014. május 19., hétfő
elsősegélyt nyújtottam egy ápolónőnek
harmadik alkalommal segítettem az Excelben osztálytársam nővérének, és fura is volt, mert valamikor kora délután írt kivételesen, nem este 10-11 magasságában, meg közben írta, hogy ők meddig jutottak el, de gyorsan megcsináltam és vissza is küldtem neki.
ma mondta osztálytársam, hogy akkor épp vizsgán ültek és az ő sorától akinek el tudta juttatni mindenki átment, mert arról csinálták meg.
2014. április 22., kedd
Húsvét Dokumentálása
egyrészt állandóan dc-zek, nagyon idegesítő, nem tudok sem tumblr-özni, sem facebook-on beszélgetni. mert oké, ha megnyitok egy blogot, betölt, elolvasom és kész, de a feed folyamatos frissítése nem igazán megy. ezzel a nettel nem.
na mindegy, Wordben elkezdtem dokumentálni a locsolókat hiperszuperül, itt a végeredmény:
1: szembeszomszéd Lacika
lakik majdnem velünk szemben egy ikerház egyik oldalán egy kisebb (kb. 6 fős) cigány család, ott van egy asszem hét éves kisgyerek, aki mindig „udvarol” nagymamámnak. jön játszani a kiskutyákkal, ha nagymamám a trabijánál ügyködik a ház előtt vagy épp az árokban a növényekkel foglalkozik.
mondott három verset is, anyámék az egyiket vagy négyszer mondatták el vele, aztán a végén fel is írták;
"Ferrarival érkeztem,
kurva nagyot fékeztem.
Laci vagyok, szép és laza,
adjatok pénzt, vagy megyek haza!"
próbáltak vele matekozni, meg vallatni a suliról (mert most fog menni szeptembertől), meg a testvéreinek a nevét kérdezték meg ötvenszer, mert szokás náluk a két keresztnév adása és mivel az anyja újraházasodott, így a két nagyobb testvérének más a vezetékneve.
anyámnak mondtam utána, hogy vegye át az ingjét, mert úgy néz ki, mintha egy fertőzött sóskalevélből varrták volna, a válltöméstől másfélszer akkorának nézett ki és a bordó szoknyájával elég szörnyű is volt.
2-3-4: anyám unokatestvére és a két fia (plusz jött az anyukájuk is, de ő nem locsoló), aka. Bandi, Bandika (a kicsi) és Benji
megkérdezték, hogy hova akarok menni továbbtanulni, gratuláltak az országoson elért eredményemen, aztán a beszélgetés oda fajult, hogy anyám elmondta több filmben látottak alapján (természetesen a film teljes történetének bemutatásával, nehogy valaki közbe tudjon szólni), hogy szerinte az amerikai iskolarendszer durvább a szakszervezetek miatt, aztán, mire végre Anitával beszélt, felkaptam egy tollat meg papírt és inkább rajzoltam, közben Bandi (az apa) Benji haját kritizálta.
közben megjelent anyám kisebb keresztfia (2?), a testvére (4?) és az apjuk is.
5-6-7: Pisti, Ádám, Peti
a gyerekek kurvára creepyk. nagyon-nagyon-nagyon. Peti anyám egyik keresztfia (a másik 29 éves lesz szeptemberben), mostanában volt a szülinapja (, mint kiderült, Ádámnak szeptemberben van, de nem képes elfogadni, hogy 12-én, mert ő hatodikán akarja, és amúgy is 15!! éves) és kapott ajándékba egy járőr szettet, amiben van két kocsi, egy rabló meg egy rendőrautó
de Ádámnak csak a rablóautó kellett, Peti nem hitte el, hogy a rendőrautó menőbb, mert az egy Ford Focusról van mintázva, és keresztanyám próbálta meggyőzni arról, hogy a rendőröknél legálisan van fegyver és sokkal királyabb, de inkább sipítozott a rablók kocsijáért, aztán Ádám elkezdett vele szórakozni, mert lábujjhegyre állva nem érte fel a kezét Peti és az utóbbi elkezdett bömbölni, aztán az apjuk hazavitte őket szerencsére.
8-9-10: Kristóf, az apukája (Imre), és a bátyja (Imi)
szóltak, hogy menjek ki a ház elé, már éreztem, hogy baj lesz, kaptam is szódával magamra. amikor bejöttem átöltözni, láttam meg Gréti SMS-ét, hogy fogjam menekülőre.
Kristóf és Imi is az MSZP lelkes aktivistái, és Imi mesélte, hogy az Újtelepen (Heves újonnan épült része) segédkezett a szavazásnál, és az egyetlen oda bejelentett cigánynak, kinek a keze el volt lepve több éves retekkel (, a lába meg tiszta kékeszöldre volt festve temperával) neki kellett segíteni, de ő nem ért hozzá (analfabéta is volt), de a Jobbik jön be neki a legjobban, jelölje azt!
elköszönéskor megjegyezték, hogy figyelmeztethetem már Ritát, mert ő a következő, bár szerencséje van, mert ürül a szóda, de jövőre! na, jövőre majd feltöltik az ötven literes tartályt, aztán kaphatunk mind bőven. fuhú..
11: öreg Keresztapu (anyukám és nagynéném keresztapja)
amint megjöttek a budai rokonaink, elkezdte a meséit mondani a régi csajozós időkről Isti új barátnőjének, szóval az addig tartó magyarázkodása abból, hogy ő bizony tegnap nem "pájinkózott" végre abbamaradt.
12-3: Király Pistik (2!) és Jutka (a nagyobbik felesége), valamint Andi (a kisebbik, avagy anyám nagy keresztfiának új barátnője)
mai nap legnagyobb és legszerencsésebb tévedése: Andi azt hitte h anyámmal testvérek vagyunk és nagynéném az anyánk. ennél szebb bókot szándékosan sem mondhatott volna.
újabb órás basztatáson estem túl a fültágítókkal kapcsolatban, és anyám sikeresen meggyőzte a keresztfiáékat (aka kisebbik Isti és Andi) is arról, hogy mennyire rossz dolog ez, közben feltéptem a bőrt a kezemen a hüvelykujjam körömágya mellett, ami elkezdett vérezni és anyám (, aki patológus létére sem bírja a vért,) megfogta az ujjamat a kezébe, hogy ne csináljak ilyet többször, mert hogy néz ki egy lány keze így?! erre csak annyit mondtam neki, hogy akkor most nézze meg a tenyerét, ami tiszta vér lett a kezemtől.
az volt a nagy történet igazából, hogy anyám keresztfia látott egy kb. 14 éves csajt rózsaszín Nestea-kupak méretű tágítóval a fülében, valamint az orrában is volt egy kisebb oldalt. az volt ennek a lánynak a legnagyobb baja, hogy elhagyta a rózsaszín cannabises gyújtóját, meg elloptak tőle kétezer forintot és nem tud beszívni a pasijával aznap, és nem akar-e Isti munkatársa kétezeré' valamit csinálni vele a budiban?
már nem azért, de én nem vagyok ilyen, azért köszöntem szépen. mondjuk anyámék minden második fiúbarátomat a pasimnak definiálják, közös program esetén pedig "pasizni" megyek, szóval meg sem lepődöm rajta.
13+1: Peti, anyám gyerekkori barátnőjének a férje (vele is jött a felesége, Eszti és a gyerekük Petra)
kertben láttam, hogy jöttek és hallottam a kutyák kergetése által gerjesztett ugatást, de szerencsére engem nem zargattak, így igazából nem is volt a locsolóm.
szerencsére ennyi volt. sok volt a mai szocializálódás, holnap (ma) nem fogok kimászni, csak a konyháig szerintem. jóéjt.
2014. április 15., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
.png)











.png)







.jpg)


