nagymamámnak teljes időzavara van. tegnap negyed egykor azt mondta, hogy "menj aludni, mindjárt éjfél lesz", most pedig azt, hogy "menj aludni, már fél egy is elmúlt". ha átlagoljuk, akár ki is jöhet a helyes idő.
egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy október 31-e. Bence azt mondta, hogy szólt¹ arról, hogy Sanyi meghívott minket a Halloween-i bulijára, de mivel engem délután értesített (addig nagypapájáékkal volt Tarnazsadányban a temetőben), így csak később tudtam meg.
elszaladtam így hát hozzájuk, és ki is derült, hogy neki épp el kell mennie vásárolnia farmerdzsekit, azért, hogy készítsenek belőle Robb Flynn-es farmermellényt felvarrókkal, úgyhogy elmentem velük. amit találtak elsőre, az annyira jó volt, hogy vettek még egyet, hogy csak az egyiket kelljen átalakítani, és a másik megmaradjon. utána visszatérve Bencéékhez, beraktam neki a kontaktlencséit², majd miután elmentünk beszerezni innivalót (narancs, barack, ballantine's, túró rudi, stb.), átjöttünk hozzánk, hogy szép szemekkel anyukámra nézve mehessek Halloween-ezni.
nahát szóval igen, visszamentünk Sanyiékhoz, és a félliteres leárazott Ballantine's már majdnem félig (!!) elfogyott, így a maradékot szétosztottuk hetünk hatunk között (Viki nem ivott). amíg a többiek kivonultak cigizni, mi átmentünk a konyhába (már hárman voltunk, akik nem cigiznek!!), én és Vince sütöttünk még több csirkefalatot (az előző adagot bepusziltuk), Viki pedig a töklámpást csinálta. kisütöttünk úgy 39 darab husikát³ miközben a szőnyegen szlalomozva mászkáltunk Vincével és az Indiana Jones főcímdalának dallamát énekeltük fogyatékosan, de ez titok, aztán pont mikor készen lett, szóltak a fiúk, hogy elugranak chipsért Áginak (Karesz barátnője). ettek néhány darabot belőle, majd elmentek, mi meg beültünk a nappaliba, és nagy nehezen rájöttünk, hogy DVD megy és azért nem tudjuk átkapcsolni a TV-t, nem azért, mert teljesen idióták vagyunk. szóval megnéztünk egy Halloween : 20 év múlva című filmet, ami buta és logikátlan. utána csatlakoztak a fiúk is, és elkezdtük a Bourne filmek harmadik részét, de tízre haza kellett jönnöm, így én akkor kiszálltam és Bence meg Vince elkísértek.
![]() |
Sanyi és Viki és a piák, amiket kipakoltunk, hogy menőnek nézzünk ki, valamint a vízipipám, ami eszméletlenül cuki |
![]() |
Viki által faragott töklámpás, akinek (,mint kiderült) Józsi lett a neve |
¹ ő azt mondja, hogy szólt, de igazából nem. emlékeztem volna.
² szemüveg nélkül szegény meg van lőve, az pedig szétesett darabjaira, és bár megtalálta a régi szemüvegét (aminek a lencséi meg vannak karcolva elég durván), de a kontkaktlencse csak jobb na. ja és nem tudja berakni magának, szóval én vagyok a doktornéni.
³ igen, számoltuk. először 14-et sütöttünk ki, majd elfért 18 is, és mivel még 7 maradt a zacsiban, így nem volt szívünk őket visszatenni ennyire megfogyatkozva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése