(ezt a bejegyzés még régebben íródott, de inkább elnapoltam a közzétételét, mivel nem éreztem igazán publikusnak még, de ki kellett írnom magamból.)
szóval, van egy úgynevezett régebbi bejegyzésben említett ribanckurva, akit nem nevezünk nevén (hisz Balázs szavaival élve: 'mindenkinek megvan a maga Voldemortja'). most el kell mesélnem egy kicsit hosszabb sztorit röviden hozzá:
a 'plot' első része a Bencével folytatott kapcsolatomról szól. ott kezdődött, hogy 2011. június 8-án összejöttünk (száóval mivel kicsik voltunk, így összvissz smároltunk oszt' jóságvan), majd ő azt javasolta, hogy tartsuk 'titokban' - már amennyire lehetett -, mert a zenekarnak nem igazán tenne jót, ha a kapcsolatunkra fény derülne. beleegyeztem, hisz eléggé béna voltam az ilyen kapcsolatosdiban alapból is, mivel Bence volt (és még mindig) az első pasim. eleinte nem is zavart az egész, de olyan szeptember-október környékétől eléggé furcsa viselkedést tapasztaltam velem szemben; a zenekar többi tagja és a szülei előtt állandóan bunkón viselkedett velem, ez egészen addig durvult, hogy amikor október 31-én elmentünk stúdiózni addig baszogattak Karesszal, amíg november 2-án azt mondtam, hogy tartsunk szünetet, mert nekem elegem van, aztán gyorsan lenyugodtak a kedélyek és 2-3 nap múlva a szünetet felbontottuk. később tél végén / tavasz elején felfedtük Katáék (Bence szülei) előtt kapcsolatunkat felszólításra, de ez is egy bonyolult történet, szóval talán egyszer elmesélem, de nem hiszem, mert már szerencsére nem emlékszem mindenre pontosan.
végül egy szakítást követtünk el, miután családi problémáim tobzódtak, Bence pedig a tavaszi szünetben egyre ellenszenvesebben viselkedett velem, majd ki is jelentette, miután Kata leszidta, hogy 'Úgy beszélek vele ahogy akarok, mivel nem a barátnőm.', ami nekem elég volt ahhoz, hogy az április 7-ei koncertünkön ne küldjem el a picsába Zs-t, mivel régebben beszélgettünk, de ugyebár nem mondhattam el a nagyközönségnek, hogy járunk. ő pedig 'idióta' animés létére természetesen hozzám hasonló meseszereplő viselkedéssel ölelgetett, meg hasonlók, ezért Bence szétbaszta beleütötte a kezét a falba, így az eltört. aztán próbált volna visszaszerezni, én meg igazából nem pasiztam, vagy hasonlók, de nem is engedtem vissza. majd a kéztörése utáni egyik koncertünkön (a júniusi Bury Your School feszten) megkérdezte koncert előtt, hogy minden rendben lesz-e, mondtam neki, hogy igen, ő pedig arra értette, hogy akkor újra járunk-e. kért egy hét próbaidőt, de teljesen mindegy volt, mert tudtam, hogy úgyis együtt fogunk járni újra (hiperszuper jós vagyok). szóval most már rendesen fel is van vállalva ( = ki van rakva facebookra is), és egész jól megvagyunk.
nahát, amikor eltörte a kezét, féltékenysége és elkeseredettsége közepette lement a facebook chatjének aljára és ráírt a legalsó emberre. (ez volt az általam ribanckurva fedőnéven nevezett Voldemort.) elég nagy hibát követett el, mivel jellemző volt erre a nőstényre, hogy aki megvigasztalja, abba beleszerelmetesedik, mivel már egyik osztálytársát is bombázta szerelmeslevelekkel, mert az is próbált rajta segíteni, amikor egy másik srác is elutasította. ugyebár éppen Bence osztálytársa hajtotta el, és ő pedig próbálta a klasszikus szövegekkel jobb kedvre deríteni ('nem a te hibád', 'nem érdemelt meg', etc.), és megint megtörtént a csoda.
a ribanckurva állandóan hívogatta és felhívatta magát, valamint tudott beszélni órákat a semmiről (legalábbis Bence elmondása szerint), valamint elég alacsony IQ-val rendelkezett, a legtöbb tárgyból szarul állt (épphogy megúszta a bukásokat, stb.), nagyon naiv volt, valamint hátát és vállát centiméteres ragyák borítják (erről kép is van)!
Bencénél ülve, amikor próbára vártunk - avagy hogy mindenki megérkezzen - és gitároztam, éppen ráírt a ribanckurva, ő pedig megjegyezte, hogy 'Itt van Lili, annyira cukin gitározik.', erre az elkezdett nevetségesen flörtölgetni vele, én meg majdnem ledőltem a székről a nevetéstől.
aztán ami ekkor röhejes volt, az később, hogy megint elkezdtünk járni, átfordult erősen irritálóvá, így néha volt egy-két csípős megjegyzésem, amikor Bence megígérte, hogy leblokkolja a nőstényállatot, de végül ez akkor nem történt meg.
majd amikor elmentem nyaralni ténylegesen megígértettem vele, hogy nem fog semmiféle kommunikációt folytatni azzal, de amikor útra indultunk, néhány óra elteltével már írta, hogy ráírt, és elmesélte, hogy a nyaralása alatt összejött egy arab csávóval, smároltak, meg hasonlók (hasonlók? hmm..), de azt nem engedte, hogy letaperolja, mert eszébe jutott Bence (miafaszom?), aki minden gondolatára a következő gondolattal válaszolt 'Alla Alla Alla BUMM!' (ezzel a 'kamikaze' önrobbantó arab terroristákra utalva). aztán amint hazatértem nyaralásról, kiderült, hogy a haknizenekarral (meglagzisított Rolling In The Deep-et játszottak, amiben nem volt basszer, így ő játszott velük) való egri tehetségkutatón - ami a zenekar első és utolsó fellépése volt - a fellépés után odament hozzá a ribanckurva és átadott neki egy kis homokot tartalmazó üvegbizbaszt meg egy arab feliratos aranymarbis dobozt (mivel a nyáron állandóan felrakosgattam a fiúk által alakuló cigigyűjteményéről képeket), egy szál cigivel. és bár Bencének azt hazudta, hogy nem cigizett soha, ennek ellenére kiderült, hogy szokott (Karesz egyszer meglepődve mesélte, hogy nem tudott neki adni). majd mikor a nyaralásom vége felé írogatott még mindig le nem állva, Bence megjegyezte, hogy mennyire örül, hogy másnap délután már itthon leszek, amire a ribanckurva öngyilkos akart lenni és FELHÍVATTA MAGÁT Vince telefonján Bencével (mivel neki tönkrement). a kis rohadt szarházi.
Bence hazatértem után végül elutasított mindenféle vele való kommunikációt, majd később szeptemberben vagy októberben megint ráírt, mivel vittem Bencének a házit, mert a fronttól visszatért a magas vérnyomása, amitől nagyon durva fejfájása lett. viszont itt én követtem el hibát, hogy egy olyan osztálytársától kértem el, aki bár szépen írt - és ez volt az én szempontom -, de jóban volt azzal. valamint ezután állandóan láttam, hogy like-olgatja a bejegyzéseit (volt, hogy odaadta a telóját játszani, és jött egy értesítés), és ez nagyon durván zavart.
így jött el az a pont, amikor ténylegesen megkértem, majd erőszakosan felszólítottam Bencét arra, hogy a júniusban tett ígéretét legyen szíves betartani és leblokkolni azt a kis szarházit. majd egy elég huzamos veszekedés után megtette, de napokig haragudott miatta, valamint másnap írt neki egy SMS-t a ribanckurva olyan szöveggel, hogy nem érti, hogy miért tiltotta le, de ezzel véglegesen annyi a barátságuknak (most nála a barátság egy megvigasztalással, majd az állandó visszautasítással egyenlő?), valamint Bence néhány osztálytársát is rászabadította.
igazából egyetlen embernek meséltem még ezt el, aki szerint nem volt bunkó dolog ezt megcsináltatni Bencével, de nem kellett volna ennyire túlreagálnom és rovarirtást rendezni.
nekem is herótom lenne tőle, szóval abszolút jogos volt a kérésed
VálaszTörlésköszi :)
Törlés