rájöttem arra, hogy mennyivel jobban szeretem, ha vagy egy kis vidéki helyen játszunk valahol, vagy ha Dürer Kertben csak az egyik teremben vannak a fellépők.
több érv is alátámasztja ezt az eszmét:
- meg lehet nézni mindenkit;általában ugyebár a Bring The Bands Home nevű tribute turnén szoktunk játszani a többiekkel, akiket eddig egészen sikerült megismerni, és nagyjából kivétel nélkül elmondhatom a többi résztvevőről, hogy imádom őket. sőt, azon zenekarokat, akiknek a tribute-jük szól! Metallica, KoRn, SlipKnoT, jöhet minden. és mivel zseniálisan játsszák a számokat mind, szuper hallgatni őket.
- ha a BTBH turnén vagyunk, mi vagyunk az elsők, ergo nem kell visszafogni magunkat a többiek koncertjén, legyen szó a közönségben lévő átverekedésről, a headbangelésről, vagy akár még ihatunk is egy keveset (vagy ki mennyit akar)
- ismerkedhetünk, beszélgethetünk a többiekkel. a Dürerben általában a nagyterem fellépői el vannak szeparálva, esetleg egy-egy kisebb létszámú zenekar van összevonva, szóval még ott is akkor találkozunk velük, ha átmászkálunk, amivel igazából semmi probléma nincs, sőt egészen szeretek ilyenkor mászkálni. (ha mégis a kisteremben játszunk, a közelebbi ismerős zenekarokkal ellentétben, kénytelenek vagyunk átmenni zaklatni őket.)
- a kajákat bedobjuk a közösbe, és koncert után igen jól esik mindenkinek egy-két pogácsa, vagy mézeskalács (ezeket én szoktam hozni, hisz' ilyen király vagyok).
- ha rájövünk, hogy sikeresen otthon hagytunk valami cuccot, esetleg tönkrement valami, akkor tudunk egymásnak segíteni
amúgy nem tudom, hogy miért írtam le ezeket. mindegy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése