.claustrophonia

el nem tudom mondani, hogy mennyire félek a kisgyerekektől.

anyukám (asszem) unokatesójáék épp itt vannak, van két kisgyerekük. ma tudtak eljönni locsolkodni, amit alapból sem szeretek, amire akkor derült fény, mikor anyukám az összes kisebb csokit áthozta az íróasztalomra, hogy a 'gyerekek ne dobálják szét', miután egész nap takarítottunk. na itt el is kezdtem félni, hogy mi lesz.

megérkeztek a rokonok úgy egy fél órája, amit igazából észre sem vettem, de a gyerekkacajt kiszűrtem három ajtón keresztül, plusz mivel állandó sütés-főzés van folyamatban, így természetesen kinyitották az ajtókat, és a gyerekek betaláltak a szobámba. ezzel nem is lenne baj, ha ki is mentek volna.

az egyik egészen idáig jött (a lehetséges legmesszebbi pontban vagyok az ajtótól), közben egyszer felborult, megtalálta a kosárlabdámat és vitte magával, majd mikor már alig két méterre volt, én pedig csak a szemem sarkából mertem nézni, belépett anyukám és kivezette, valamint kiküldött, hogy hagyjam magam meglocsoltatni a fiúkkal. ekkor a kisgyerek már nézte ámulattal a csokikat az asztalomon, főleg, hogy mivel épp Lulut csináltam és fel volt kapcsolva az asztali lámpám, amitől még elbűvölőbb megvilágítást kaptak. szerencsére gyorsan ki lett vezetve, így nem volt ideje rávetni magát.

ez volt a mai nap legstresszesebb három perce.