most úgy tűnik, hogy fordul egy kicsit a napirendem, mert 20-án érdekes dolog történt. igazából nem tudom, hogy mit írjak, amit akartam, azt még akkor leírtam a barátaimnak, akik végignézték a dolgokat. azért csak most van megjelenítve ez a bejegyzés, mert mint kiderült, Bence olvassa a blogomat néha, és óriási hisztit csapott már a július 30-ai bejegyzésem miatt is, mert hogy ő ezt nem gondolja 'helyes' döntésnek.
röviden, szakítottunk a barátommal. pontosabban szakítottam vele. az évfordulónk (június 8.) előtt egy héttel elkezdett érdekesen viselkedni, mint amikor a lányok menstruálnak. mindenen megsértődött, hisztizett, kiakadt, félreértett direkt mindent, kiforgatta a szavaimat, féltékenykedett és még sorolhatnám. amúgy is érdekes volt ilyen szempontból, mert viszonylag sokat veszekedtünk, és bár nekem elég nagy a tűrőképességem, de ez sok volt.
a heti 1-2 veszekedés/hiszti/besértődés most átváltott átlagban napi ötre akár, minden lehető alkalommal sikerült bántania, megsértenie (beszólogatott, mondott valami csúnyát), és bár én legtöbbször nem reagáltam rá, de nagyon bántott. az más, ha barátokkal piszkáljuk egymást, hiszen tudjuk, hogy poénból van, de ez nem abból volt. az évfordulónk teljes káosz volt. egyik legjobb barátom, Balcsimalcsikácska (egyébként Balázs) lejött Hevesre, Bencééknél szállt meg, mivel az anyukájának is jó barátja, és amikor átmentem, ötpercenként fogott vissza, hogy ne rohanjak bőgve haza. ez a hetek folyamán egyre csak romlott, a nyári szünetben pedig 3-4 naponta jártam át hozzá, pedig suliidőben, mikor elvileg nagyon elfoglaltak és túlterheltek voltunk, minden nap ott voltam kora estig. minél ritkábban mentem, annál több konfliktust szült ez is, és már a végén ott tartottunk, hogy mikor idejött a notebookhoz anyukám, hogy elvégezze a banki átutalását, én letettem a telefonomat és mire visszajöttem, olyan SMS-eket kaptam, hogy most azért, mert nem szóltam levágja a lábujját és párjai. persze amikor visszaültem, akkor már ott villogott a facebook chaten, hogy 'jaj mégsem tettem, mert fájt', de akkor is, maga az elképzelés rémisztő.
aztán észbe kapott aznap, amikor mondtam, hogy most már komolyan akarok vele erről beszélni. mondta, hogy majd jó lesz, hogy kedves lesz, hogy olyan lesz mint régen. eljátszottuk már ezt, tudom, hogy ugyanide jutna az egész. szakítottam vele nyaralás előtt. egyszerűbb dolgom lett, hiszen külföldön nem tud majd zaklatni, én pedig beletemetkezhetek a könyveimbe.
igazából maga a szakítás már nem is fájt. a másfél hónapnyi hiszti utolsó napjaiban már éreztem, hogy szakítanom kell vele, mert nem bírom. amint megszoktam a gondolatot, már nem volt nehéz meglépnem. és nem is viselt meg ez, csak a tudat, hogy nekem kell most olyat tennem, amit velem szoktak. igaz, hogy ő volt az első barátom (, és koromhoz képest hosszúnak számít egy két éves kapcsolat, és sok is volt.), viszont akiket a közelebbi barátaimnak mondhattam, vagy akár családomnak, mindenki engem hagyott el, szóval szokatlan volt, hogy nekem kell ilyen kegyetlen dolgot tenni mással, valamint tudtam, hogy megnehezíti a dolgomat majd azzal, amikor majd ahelyett, hogy csendben tűrné a változásokat és barátkozna ezeknek a gondolatával, majd próbál visszaszerezni, sírni, nyafogni, és jobban fog fájni a kegyelemdöfés nekem, mint neki. akkor úgy tűnt, hogy megérti, azóta már próbál akciózni, de erősnek kell lennem.
utólag már rájöttem (a nyaralás alatt is), hogy magányos voltam ebben a kapcsolatban. igaza volt Grétinek azt illetően, hogy nincsenek közös programjaink azon kívül, hogy néha kinyúztam belőle 1-2 film megnézését, és itt mondhatni vége is a sornak. ha hívtam fagyizni, sétálni, nemet mondott, kifogásokat talált. ha a haverjaival kellett elmenni cigiért, akkor szaladt. nem szeretett átjárni ide, összesen nem volt itt a két év alatt talán harmincszor sem, én pedig az eltelt idő szabad komponensének minimum kétharmadát próbáltam rá fordítani. kevésszer voltam következetes. és végig magányos. nekem terveim vannak állandóan, elképzeléseim, nyitott vagyok a világra, ő pedig ilyen leszarom-típust képvisel.
nem bánom a döntésemet, úgy érzem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése