2013. augusztus 14., szerda

i dont have any plans

a mai nap egyszerűen zseniális volt.

először is, Egerbe kellett mennem németre. a telefonom reggel nem ébresztett, lecsúsztam a 7:30-as buszról, de a 7:50-esre volt még esély, így elkezdtem őrülten sietni, mire kijelentették anyukámék, hogy ők fognak elvinni, és mivel tízre kellett mennem, és jó ötven perc az út, végül anyukám telefonálgatása miatt 9:25-kor indultunk el.

mielőtt kiszálltam a kocsiból, megbeszéltük, hogy lehet késnek öt percet, és nem biztos, hogy odaérnek, mikor végzek 12:15-kor. bent hagytam az Endymiont, a fülhallgatómat, valamint az ebédemet, mert tudtam, hogy a hétkori reggelim után éhes leszek délben. erre amikor kijöttem németről, majd fél egy körül felhívtam őket, hogy mikor tudnak jönni, a következő választ kaptam tőlük: "Miskolcon vagyunk, legalább egy óra"...

igazából ha tudtam volna előre, nem lepődtem volna meg, viszont ez teljesen abszurd volt. nem szóltak, és még az én hibám volt, hogy nincs nálam pénz, hogy hazabuszozzak és külön el kell jönni értem. most rendben, ha mondták volna..

előnyömre fordítottam a dolgokat és rajzoltam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése