2014. február 6., csütörtök

lálálá

a mai első órámra, művészetekre vinni kell valami kedvenc számot, miután a tanár 30-40 másodperces részleteket mutatott a múltkor különböző korokat képviselő, főleg szeduktív és perverz jelleget hordozó dalszövegekkel telített dalokból. volt népdal, keringő, jazz, minden.

elsőre gondolkoztam azon, hogy keresek valamit a kedvenc számaim közül, de előadónként legalább ötöt tudnék felsorolni, és ha valamit sikerülne is kiválasztani, lehet, hogy utólag lenne jobb ötletem. aztán arra is gondoltam, hogy valami undorító hörgős dolgot kéne vinni, amitől összetojja magát az új tanár*

szóval még ki kell találnom, hogy mitől áll égnek a haja. Rita Asking Alexandriát hoz vagy a Wrecking Ball egyik metal coverét, mondjuk az annyira nem hányós-hörgős.

esetleg lehet, hogy simán olyan kéne, amitől agyfaszt kapnak.. gondolok itt a Pink Fluffle Unicorn dalra és társaira.

még meglátjuk.



*ugye elment az énektanárunk november elején, aki kéthetente tartja a művészeteket és január első vagy második hetétől van ez az új, aki arról beszél állandóan, hogy a Bújj, bújj zöldág  kezdetű dalocska igazából arról szól, hogy állandóan szexelnek a falusiak, meg valami répás dalt is énekelt, hogy minden lány kapott egyet-egyet, betette a lába közé, akinek meg túl rövid, esetleg vékony lett, az ment a bíróságra elégedetlenkedni

2 megjegyzés:

  1. Wáháháh, én se tudnék dönteni a helyedben :D
    Csillámfaszlámán nem gondolkoztál?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem :D de végül az lett, amit épp lejátszott, mert feladtam :D
      úgyhogy a Machine Head Darkness Within c. száma, majd léptetve a SOAD-tól a Metro :D

      Törlés