mivel lusta vagyok külön lapra vázlatot írni, és amúgy is kéne blogolni, így ide fogom elkészíteni a zseniális fogalmazást. elvileg minimum 60 sorosnak kell lennie (kézzel írva), valamint egy A4-es oldal nagyságúnak.
reggeli kávém szürcsölgetése közben ezzel szarakodok, mikor ezer másik jobb dolgom is lehetne. például tumblr-özhetnék, vagy fogalmam nincs.
Helyem a társadalomban
Főleg három helyen, közösségben szoktam eltölteni napjaimat. Az első az otthonom, ahol én vagyok a legkisebb. Általában segíteni szoktam a ház körüli dolgok elvégzésében, valamint az egyik fürdőszoba, saját szobám takarítása és a konyhapulton uralkodó káosz kordában tartása is az én hatásköröm alá tartozik. Ritkán szoktam egyszerűbb ételeket, süteményeket sütni a többieknek. A következő közösség a sorban a zenekar(ok). A zenélésben mindkét zenekarban a gitáros szerepét töltöm be, valamint általában én vagyok az, aki próbál segíteni a szervezésben és a népszerűsítésben is. A harmadik pedig az iskola. Kicsi korom óta szeretek iskolába járni, új ismereteket szerezni. Az osztályomat szeretem, óvoda óta talán az első hely, amibe be tudok teljesen illeszkedni, mert általában sehol sem szívesen fogadták el a személyiségemet, mivel ami a szívemen, az a számon. A légkör az apró nézeteltérésektől és vitáktól eltekintve teljesen nyugodt, eléggé jól kijövünk egymással. Szívesen segítek a többieknek, ha szükségük van rá, mivel szerintem egy közösségnek fontos, hogy a benne lévő emberek összetartsanak.
Az iskola után szeretnék felköltözni Budapestre továbbtanulni, lehetőleg olyan pályán, ami leginkább fizikával és kémiával foglalkozik, mivel én ezeket találom érdekesnek. Többek között azért is oda, mert sokkal több lehetőség van, nagyjából minden téren, legyen az szórakozás, tanulás, munka, vásárlás, vagy bármi, és persze csak vonzza az embert az a tény, hogy mégis ez a főváros. Lehetőleg közben szeretnék dolgozni is valamit, később pedig elhelyezkedni azon a téren, ahol tanultam. Ezek után pedig szerintem külföldre fogok kiköltözni, egyrészt szintén a még több lehetőség és kaland miatt, másrészt mert akkor már Magyarországon nem lehet megélni.
Sokan nem képesek észrevenni, hogy manapság már a csapból is a politikának nevezett országot szétziláló folyamat elemzése és a róla való véleményalkotás folyik. Az egész csak az ország manipulálásához tartozik, amíg a fejesek szépen zsebre teszik azt a pénzt, amiért mások foggal-körömmel küzdöttek. Az emberek csak szidják a másikat, ha az nem az őáltaluk kedvelt politikai párttal, szervezettel szimpatizálnak. Persze eközben az úgy nevezett politikusok csak hátradőlnek székeikben, és szórakozva nézik, ahogy a többiek egymás torkának esnek, neki pedig csak dől a pénz abból, amit tőlük elvett. Természetesen a mostani 'politikusaink' egyáltalán nem az ország helyzetének jobbá tételében tudnak érvényesülni. Első sorban ezzel kellene valamit kezdeni, esetleg csökkenteni az ő fizetésüket, vagy hasonló, hogy tényleg csak azok kerülhessenek ilyen pályára, akiknek környezetük jobbá tétele a fontos, vagy ehhez hasonló céljaik vannak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése