2012. november 4., vasárnap

összefoglaló

nem akarom, hogy vége legyen a szünetnek. semmit sem tudtam csinálni, mert vagy szarul voltam, vagy összevesztünk anyumékkal, és azért nem lehetett.. áá

mi értelmeset csináltam egyáltalán? így visszanézve, 
vasárnap elmentünk Laciékhoz, de szarul lettem, szóval hazajöttem.
hétfőn és kedden csinálta Bence meg a nagypapája a bringáját, én meg lámpát tartottam, és egyik nap sem számítottam arra, hogy kint leszünk, szóval elég lengén öltöztem fel és szarrá megfagytam.
szerdán halloween-eztünk Sanyiéknál. az király volt, de ugye nekem már megint csak tízig tart a 'kimenőm', akármit teszek, szóval megint előbb eljöttem.
csütörtökön veszekedtünk anyumékkal, Bencével is, aztán mégis elmentem hozzá, és kibékültünk.
pénteken próbáltunk, de nem sokat, mert elviekben meg volt beszélve a próbálás másnapra is, viszont szombaton nem igazán sikerült, mert először a kettőre megbeszélt próba helyett Karesz elkezdett számot felvenni Gézuval (bár nekünk először azt mondta, hogy ez nem fog időben belecsúszni), aztán miután vártunk rá fél hatig (!!) és ráírtunk, kiderült, hogy megy Egerbe, és elvileg szólt Vincének (, pedig nem), szóval átvonultunk próbálni hárman, de veszekedés lett belőle, hogy miért csak most kezdjük, ha már tudtuk, hogy Kari nem jön (pedig nem tudtuk, mivel nem szólt, pedig naponta ötször is ott van Bencénél), satöbbi satöbbi.

szóval nem történt semmi érdemleges.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése